Ma lejár a moratórium: már májusban több ezer és az év folyamán több tízezer kilakoltatást terveznek

Csak a kormánypártokon múlik több tízezer család sorsa.

2018. április 30., 12:07

Szerző:

A Párbeszéd tudomására jutott, hogy már májusban több ezer és az év folyamán több tízezer kilakoltatást terveznek, ma pedig lejár a kilakoltatási moratórium – közölte a 168 Órával az ellenzéki párt.

Bár nem tudni, mit értenek ez alatt, de a kilakoltatások megakadályozása érdekében írásbeli​ ​kérdéssel fordultak az igazságügy miniszterhez​.​ Azt tudakolják Trócsányi László (ügyvezető – a szerk.) igazságügyi​ ​minisztertől: Jelenleg hány banki követelésből származó végrehajtás van folyamatban? Milyen értékben összesen? Hány kilakoltatás várható ebben az évben banki hiteltartozás miatt? Hány embert érint? Hány végrehajtás van jelenleg felfüggesztve, előzetes döntéshozatali eljárásra való tekintettel?

 

A magyar társadalmat sokkolta amikor tavaly nyáron kiderült, hogy 900 ezer végrehajtás van folyamatban, csak banki hiteltartozás miatt. Ezek szerint minden harmadik-negyedik magyar család érintett lehet – írta Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja.

Emlékeztettek arra, hogy a Párbeszéd a devizahitel károsultak érdekében, 2017. augusztusában, majd ősszel ismételten törvénymódosító javaslatot nyújtott be a banki tartozások miatti végrehajtások felfüggesztésére. Ebben a határidő 2018. augusztus 1. volt, mivel várakozásuk szerint az Európai Bíróság eddig meghozza döntéseit az ott tárgyalt precedens értékű ügyekben. Álláspontjuk szerint a rossz törvények alapján hozott ítéletek visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak el, amelyek következtében családok ezrei veszíthetik el otthonaikat.

Ma, azaz április 30-án lejár a kilakoltatási moratórium, ami azt jelenti, hogy május 1-jétől megindulhatnak a kilakoltatások.

Hova menjenek?

Így is „nyertek” a családok egy hónapot, hiszen meghosszabbította a kormányoldal a moratóriumot. Novemberben a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter még azt mondta, a kilakoltatások ügyében több ezer ember érintett, ezért az államnak be kell avatkoznia, de azt is hozzátette, csak átmeneti időre tudnak segíteni a családokon a kilakoltatási moratórium meghosszabbításával, az átfogó megoldás kidolgozása az új parlament dolga lesz.

Többször beszámoltunk róla: a Város Mindenkié (AVM) több ellenzéki párt támogatásával törvényjavaslatot dolgozott ki az elhelyezés nélküli kilakoltatások betiltásáért. A törvénymódosításról minél előbb, tehát gyorsított eljárásban kellett volna tárgyalni, hogy abban az esetben, ha elfogadják, még a kilakoltatási moratórium lejárta előtt érvénybe léphessen az új törvény, és ne kezdhessék meg a kilakoltatásokat. A törvényjavaslat először februárban került az Országgyűlés elé, a Fidesz-KDNP ekkor elhalasztotta a gyorsított eljárásról való döntést, majd 5 nappal később leszavazta azt. Ezután az AVM és az őket támogató ellenzéki pártok többször is megkísérelték a tárgyalást, a kormánypártok azonban mindig megakadályozták a döntéshozatalt, legutóbb például egész egyszerűen nem jelentek meg az ügyben összehívott rendkívüli ülésen, így határozat sem születhetett.

Az új Országgyűlés csak május 8-án alakul meg, s miután az előző ciklus utolsó, tavaszi ülésszakán a Fidesz-KDNP nem volt hajlandó részt venni az idevágó rendkívüli ülésen, nagy kérdés, a régi-új kormánypártok tesznek-e valamit a kilakoltatások ellen.

Csak rajtuk múlik.