Döntött az Orbán-kormány, 4,35 milliárd forintból öt városban lőtér épül

2019. december 24., 15:22

Szerző:

444 írja a Magyar Közlöny nyomán, hogy az Orbán-kormány 4,35 milliárd forintból öt városban épített honvédelmi sportközpontot, vagyis lőteret. Az erről szóló kormányhatározatok szerint

  • Baján 860 millió
  • Balassagyarmaton 874 millió,
  • Szarvason 876 millió,
  • Szigetváron 863 millió
  • Újfehértón pedig 883 millió

forintból épülhet ilyen lőtérrel is rendelkező létesítmény. Az Orbán-kormány 2017-ben hirdetett lőtérprogramot, az építkezés-sorozatot sietve nemzetstratégiai jelentőségű ügynek nyilvánította.

Nem lennénk Németh Szilárd célkeresztjében
Fotó: Facebook

Definíciója szerint a honvédelmi sportközpont olyan lőtérrel is rendelkező multifunkcionális szabadidős sportlétesítmény, amely „közösségi programok, sportlövész, küzdősport, általános képességfejlesztő foglalkozások, valamint elméleti képzések” megtartására alkalmas.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.