Igazi jubileumot ünnepel az ügynöktörvény-javaslat: Huszonötödszörre nyújtja be az LMP

Az államszocializmus korabeli ügynökakták teljes nyilvánosságát előíró lusztrációs törvényjavaslat szinte egyidős a párttal, most huszonötödszörre is benyújtják, szerintük a kormány tagadásban él.

2022. június 8., 14:30

Szerző:

Immár kereken 25-ödszörre, változatlan szöveggel, újra benyújtja az LMP az Országgyűlésben az ügynöktörvényt. Keresztes László Lóránt, a párt parlamenti képviselője rövid közleményében úgy fogalmaz:

„A rendszerváltás óta a kilencedik Országgyűlés alakult meg néhány héttel ezelőtt, de a kommunizmus bűneivel való szembenézés továbbra is várat magára, márpedig a diktatúra bűneire nem lehet demokráciát építeni. 

Az LMP álláspontja szerint a küzdelmet soha nem lehet feladni, ezért

a párt az új Országgyűlésben is beterjeszti az ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó javaslatát:

a kormány a napokban a parlamenti vitákban bebizonyította, hogy továbbra is a teljes tagadás pártján áll, de mégis szimbolikusan fontosnak tartjuk, hogy az új országgyűlés minden tagjának is színt kelljen vallania arról, hogy a valódi szembenézés vagy az elhallgatás oldalán áll.”

A párt 2010-ben került be a parlamentbe, javaslatukat a teljes aktanyilvánosságra eddig huszonnégyszer nyújtották be, és éppen ennyi alkalommal is szavazta azt le a Fidesz-KDNP-s többség.

(Kiemelt kép: Kerersztes László Lóránt, az LMP vezérszónoka felszólal a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban tárgyalt vitáján, az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. július 8-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

2022. június 30., 14:23

Nem a háború, hanem Orbán Viktor miniszterelnök a gyenge forint és a megállíthatatlan infláció oka – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője.

2022. június 30., 11:15

Az önkormányzat döntése nyomán júliustól a jelenleginél szigorúbb feltételekkel lehet csak parkolni Pécs közterületein: több eddigi kedvezmény megszűnik, a fizető övezet mérete növekszik, bizonyos zöld rendszámos autók ingyenes várakozási lehetőségét eltörlik és a „városmagban” történő behajtás szabályai is változnak.