Nevet vált az LMP, mostantól Zöldek lesznek

2020. február 9., 09:32

Szerző:

Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól a zöldpártjelleg kifejezéséért az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják – jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök a párt szombati kongresszusának szünetében. A rövidített elnevezés Zöldek lesz.

Schmuck Erzsébet társelnök
Fotó: Facebook

Hangsúlyozta: ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért.

 

Mint a társelnök a Facebook-oldalán írta,

a Lehet Más a Politika eddig azt fejezte ki, hogy mást akarnak, mint a többi párt, a Zöldek viszont már arra is utal, hogy pontosan mit. „Élhető környezetet!”

Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország - jelentette ki.

Itt az új logó is: