LMP: Gyurcsány megint hazudik
Az LMP-t a kormány 2014-es leváltása érdekli, és azon dolgozik, hogy megnyerje az elmúlt 22 év kormányzásából kiábrándult szavazók támogatását – így reagált az ellenzéki párt Gyurcsány Ferenc keddi szavaira. A volt kormányfő az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, hogy az LMP-nek a Fidesszel van „egyfajta együttműködése”.
Gyurcsány Ferenc kedden az InfoRádióban ismét valótlanságokat mondott az LMP-ről. Érdekes, hogy napokkal ezelőtt még együtt kívánt működni azzal a párttal, amelyről most azt állítja, hogy a Fidesszel van „egyfajta együttműködése” – közölte a Lehet Más a Politika (LMP).
A Csiba Katalin és Heltai László LMP-szóvivők által jegyzett közlemény leszögezi, hogy az LMP-t a Fidesz–KDNP-kormány 2014-es leváltása érdekli, és azon dolgozik, hogy megnyerje az elmúlt 22 év kormányzásából kiábrándult szavazók támogatását.
Az LMP úgy látja, hogy az ország számára lassan visszafordíthatatlan károkat okozó kétharmados többség javarészt a Gyurcsány Ferenc kormányzása idején csúcsosodó bizonytalanság és kiszámíthatatlanság eredménye. Mivel Gyurcsány Ferenc minden megszólalása Orbán Viktort erősíti, az LMP az ország érdekében nem kíván többé reagálni a volt miniszterelnök megnyilvánulásaira – zárul az LMP közleménye.