LMP: Az országot meg kell védeni a Fidesz „földrablásától”!

Az LMP szerint az országot meg kell védeni „a Fidesz gátlástalan földrablásától”.

2015. október 16., 15:48

Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő ezzel a felirattal egészített ki egy a nemzeti konzultáció eredményét hirdető kormányzati óriásplakátot a budapesti Horvát utcában, pénteki sajtótájékoztatóját megelőzően.

A politikus azt mondta: az állami termőföldek elárverezését meg kell akadályozni, azokon ugyanis szerinte a magyar gazdálkodóknak elenyészően kis százaléka tud majd részt venni, tőkehiány miatt.

Megismételte: azok juthatnak földhöz, akik az elmúlt években bérleti jogot szereztek – ők már 10 százalékos önrésszel is pályázhatnak –, de a kormányzat által kidolgozott hitelkonstrukció azt is lehetővé teszi, hogy olyan „kis- vagy közepes gazdálkodó” is földet vehessen, akinek egyetlen hektárnyi földje sincs.

Az értékesítendő mintegy 380 ezer hektárnyi termőföld 300-400 milliárd forintot ér, ugyanakkor mindössze 150 milliárd forintos hitelkeretből meríthetek a gazdák, vagyis csupán tőkeerős licitálók juthatnak birtokhoz – mutatott rá.

A képviselő arról is beszámolt, hogy a házelnök október 26-ára tűzte ki a termőföld eladásáról szóló parlamenti vitanapot. Úgy ítélte meg, hogy miután már az Alkotmánybírósághoz is fordultak a kérdésben és vitáznak is arról, nincs több parlamenti jogszerű eszköz, „innentől kezdve az jön, hogy tudjuk megakadályozni bármilyen eszközzel, hogy ezt megcsinálják”.