Ligeti viadal

Liget-projekt. Kétszázmilliárdos fejlesztés, amellyel új múzeumi negyed jönne létre a Városligetben. Sokan támogatják a tervet, mert fontosnak tartják, hogy a főváros ikonikus kortárs épületekkel és új turisztikai attrakciókkal gazdagodjon. Mások azt kérdik: helyes-e ennyi múzeumot egy helyre sűríteni? És ha igen, miért épp a város kevés zöld területeinek egyikébe, a Városligetbe? Összeállításunkban György Péter esztéta azzal érvel, hogy a múzeumnegyed kialakítása a kultúra demokratizálását hozná magával, Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint viszont a Liget elveszítené közpark jellegét. A rendkívül népszerű Urbanista blog szerkesztője, Zubreczki Dávid a projekt bizonyos elemeit támogathatónak tartja, de szerinte túl nagy az építkezés volumene. Baán László, a beruházás miniszteri biztosa viszont világszínvonalúnak tartja az új és a megújuló épületeket.

Kolosi Tamás: Az árkot két oldalról ásták

Hatalom- és pénzéhséggel, valamint a társadalmi feszültségek kiélezésével szembesítette a Fidesz alapítóit, köztük Orbán Viktor kormányfőt a párt vezetőinek első mentora, Stumpf István. Ugyancsak élesen bírálja a Fidesz vezette kormányt a párt korábbi képviselője, Tölgyessy Péter is, aki szerint Orbán zsákutcába viszi az országot, mert rendszere szembemegy a joguralom rendjével, ideológiája pedig lassan a marxista szemináriumok világához közelít. Mindkét írás – 27 további szerző elemzésével együtt – A magyar polgár című könyvben található, amelyet az alkotók Kolosi Tamás születésnapi köszöntéséül jelentettek meg. A Tárki alapítója úgy látja: bár a kormányzat sutba dobta a polgári értékeket, a társadalom ki fog józanodni, mert a magyarok a demokráciától idegen, diktatórikus elemeket nehezen tűrik.

Gyulának története van

Molnár Gyula a negyedik pályázó az MSZP pártelnöki posztjára. Taktikázott, utoljára jelentette be a szándékát, és azonnal felsorakozott mögötte több volt pártelnök, ismert szocialista. De vajon képes lesz-e nyerni egy karaktergyilkosság után, s ha igen, felrázza-e az MSZP-t? Maga mondja: ő egyszer már volt olyan forradalmár, aki kiugrott a lövészárokból, lengette a zászlót, de hamar legéppuskázták. Szerinte most az utcán kell nyerni, nem a parlamentben, ahol – mint fogalmaz – „mentálisan gyenge” házelnök az úr és nem fair a verseny, mert amerikai focit játszanak baseballütőkkel. Az utcán viszont ott állnak a civilek, akiknek szükségük van erős ellenzéki pártokra.

Faidő: Oravecz Imre és a fiókvölgy

Tavaly novemberben jelent meg Oravecz új verses kötete, a Távozó fa. A napokban kapta meg a könyvért az Aegon Művészeti Díjat. A Távozó fa télfehér lapjain a költészet születése és az élet vége párhuzamosan zajlik. A Távozó fával egy másik időszámításba kerülünk. Akár egy fészket, úgy rakja össze az első fejezet versdarabjait Oravecz: szálakból, ágakból; rövid közlésekből, lélegzetvételnyi megfigyelésekből kezd el összeszövődni ez a kötet. Apránként megismerjük a közlő minimumvilágát: a házát, a kertjét, a mindennapjait, az emlékeit, a félelmeit, az életét, aminek a vége felé jár. Mindenben ezt látja viszont. A Tarna-patak így fut bele a Csendes-óceánba, és tér vissza az örök völgybe, ahol Oravecz Imre ír, azaz dolgozik. Ahogy ősei a földet művelték, ő ugyanezt a nyelvvel teszi.

A Sonderkommando túlélői

Gideon Greif izraeli történész Könnyek nélkül sírtunk című interjúkötetében az auschwitz-birkenaui Sonderkommando túlélőit szólaltatta meg. Könyve, amely az Oscar-díjas Saul fia egyik legfontosabb forrása volt, a napokban jelent meg magyarul. Greif professzor a lapunk megjelenésével egy időben kezdődő XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A 168 Órának külön interjút adott. Arról is beszél: éppen az ő kutatásai miatt Izraelben ma már nem bűnösként tekintenek a „sonderesekre”, már nem gondolják árulónak őket.