Kunetz Zsombor: a háziorvos nem sürgősségi ellátó

Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő szerint a sürgős orvosi tevékenység a sürgősségi ellátás feladata, a háziorvos pedig nem sürgősségi ellátó. Az egy másik szakma.

 

2023. február 12., 15:41

Szerző:

A szerződés megkötése nélkül is kötelező ügyeletet tartaniuk a háziorvosoknak – figyelmeztetett levelében a Győr-Moson-Sopron vármegyei tisztifőorvos. A Magyar Orvosi Kamara és a Belügyminisztérium közötti parázs vita következő lépéseként küldött eligazító levelet Széles Sándor főispán nevében Dr. Péntek Róbert vármegyei tisztifőorvos, amit Dr. Kunetz Zsombor osztott meg Facebook-oldalán.

A posztot kiszúró Hvg.hu szerint a levélben arra figyelmeztetik a háziorvosokat és házi gyermekorvosokat, hogy az új ügyeleti szerződések aláírása nélkül, pusztán a hatályos jogszabályok alapján is kötelező az ügyeleteket megtartaniuk. Arra hivatkoznak, „az ügyeleti szolgálat a háziorvosoknak a sürgős – a következő rendelési időig nem halasztható – orvosi tevékenységek elvégzése céljából szervezett szolgálata.” Az Országos Mentőszolgálattal kötött szerződés csupán a feladatellátás részleteit rögzíti.

Dr. Kunetz Zsombor szerint a munkaszerződés aláírására kötelezés kényszerítésnek tekinthető, ami a „Btk 195. §, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Továbbá a sürgős orvosi tevékenység, ahogyan a nevében is viccesen el van rejtve az a sürgősségi ellátás feladata, a háziorvos az pedig NEM sürgősségi ellátó, ez egy másik szakma.”

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.