Leváltották az NNI főnökét

Pintér Sándor belügyminiszter szerdán leváltotta a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját. Csizner Zoltán rendőr marad, a bűnügyi ellátó igazgatóság létrehozásával kapcsolatos koordináció lesz ezentúl a feladata.

2012. augusztus 8., 20:05

A Belügyminisztérium közleménye szerint "a rendőrség átszervezésének keretében került sor" Csizner felmentésére. Utódja Bucsek Gábor lett - írja az

Index.

A Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője, Csécsi Soma nem kívánta kommentálni a személyzeti változással kapcsolatos hírt. Mint mondta, az NNI kizárólag az általuk folytatott nyomozásokról nyilatkozik. A Belügyminisztérium sajtóosztálya nem reagált megkeresésünkre.

A Nemzeti Nyomozó Iroda két magas rangú volt rendőrtisztjét a nyár elején vették őrizetbe, V. László ügyével kapcsolatban. V. László a nyomozók szerint megvesztegetett budapesti rendőröket, hogy szórakozóhelyeit békén hagyják, és az ottani törvénytelenségek felett szemet hunyjanak.