Leváltják Alföldit? Fideszes színházigazgató válthatja
A HírExtra biztos forrásból tudja, hogy Alföldi Róbert jelenlegi igazgatót Vidnyánszki Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója váltja a Nemzeti Színház élén. Alföldi Róbert személyét több kritika érte a kinevezése óta, legutóbb a Budapesti Román Kulturális Intézetnek tett felajánlása borzolta a kedélyeket. Az igazgató beleegyezését adta, hogy hazánk első színházában ünnepeljék nemzeti ünnepüket, amely egyben Erdély elcsatolásának dátuma.
A
HírExtrafelkereste a debreceni Csokonai Színházat, ahol jelen pillanatban Vidnyánszky Attila igazgatóként dolgozik: Vidnyánszky nem erősítette meg, de nem is cáfolta a kinevezéséről szóló híreket.NEFMI Kultúráért Felelős Államtitkársága tájékoztatta a hírportált, hogy csak abban az esetben tudnak új igazgatót kinevezni a Nemzeti Színház élére, ha erre pályázat van kiírva: jelen esetben erről nincsen szó. Alföldi Róbert kinevezése 2013-ban jár le, az illetékes munkatárs minden egyéb híresztelést spekulációnak nevezett.
Novák Előd, a Jobbik képviselője reményét fejezte ki, hogy a Fidesz nem pártpolitikai csatározás szintjére kívánja lesüllyeszteni a Nemzeti Színház igazgatójának kérdését. Tájékoztatása szerint a Jobbik frakció nagyon örül a hírnek még abban az esetben is, ha Vidnyánszky Attila személye a Fideszhez köthető: a képviselő szerint Alföldi Róbertnél mindenki méltóbb az igazgatói poszt betöltésére.
A párt örülne, ha legkésőbb január elsejei határidővel elkezdhetné munkáját az új igazgató, ám amíg nem jelentik be hivatalosan a váltást, addig a Jobbik tovább szorgalmazza Alföldi Róbert leváltását. A Jobbik parlamenti albizottság felállítását kezdeményezte az ügy kivizsgálására: Novák Előd tájékoztatta a hírportált, hogy a csütörtöki napon az albizottság ismét összeül.
A Jobbik december elsején, a Nemzeti Színház épületénél tüntetett Alföldi Róbert személye ellen valamint meghirdette kulturális szabadságharcát.
Mennyit kap?
Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház élén végzett munkájáért havi 950 000 forint illeti meg. Feladatait vezető állású munkavállalóként, munkaszerződéssel látja el. A munkaköre bizalmi jellegű, vagyis ennek hiánya, esetleg elvesztése esetén szükségessé válhat az azonnali személycsere.
Dr. Ember Alex ügyvéd, munkaügyi szakjogász véleménye szerint a határozott idejű munkaszerződés felmondásának főszabálya szerint nem jár végkielégítés a munkavállalónak.
Egyoldalú felmondás esetén a munkavállalót szintén nem illeti meg a végkielégítés.
Rendkívüli felmondás esetén a munkavállalót - legfeljebb egy év időtartamra - megilleti a fizetésének átlagkeresete.
Nemzeti Színház
A HírExtra felkereste a Nemzeti Színházat, akik közlemény kiadását ígérték az üggyel kapcsolatban.