Letartóztatták a zuglói emberrablás külföldre menekült gyanúsítottját

Itthon és külföldön is többszörösen büntetett előéletű férfi társaival elrabolt valakit, de nem kapták meg érte a 20 milliós váltságdíjat, így végül elengedték.

2021. április 17., 19:45

Szerző:

Egy hónapra elrendelte a bíróság annak a mind Magyarországon, mind külföldön többszörösen büntetett előéletű férfinak a letartóztatását, akit emberrablással gyanúsítanak, amiért tavaly nyáron öt társával Zuglóból elrabolt egy neki tartozó férfit, akit bántalmaztak, majd egy XVII. kerületi telephelyre vittek, és szabadon engedéséért 20 millió forintot követeltek.

Mivel a sértett – aki a bántalmazások következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – nem tudott fizetni, később elengedték. A bíróság közlése szerint a gyanúsított, amikor értesült róla, hogy a hatóságok keresik, a más ügyben vele szemben elrendelt bűnügyi felügyelet ellenőrzésére való nyomkövetőt a lábáról levágta, majd Olaszországba menekült, ahol később elfogták.

(Kiemelt kép: 168.hu | Dimény András)

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.