Lesújtó adatot közöltek a németek a CureVac oltóanyagról

Eddig ez a vakcina nyújtja a legkisebb védettséget. 

2021. július 1., 08:06

Szerző:

A német CureVac biotechnológiai cég csütörtökön jelentette be, hogy csupán 48 százalékban hatékony a vakcinája a koronavírus ellen. A mostani eredmény mindössze egy százalékponttal jobb, mint a két héttel ezelőtt bejelentett eredmény. Akkor 47 százalékos hatékonyságot mért a cég. Ez azt jelenti, hogy a WHO által elfogadott oltások közül ez a vakcina nyújtja a legkisebb védelmet – írta az MTI.

A hatékonysági felmérést negyvenezer önkéntes bevonásával végezték. Az alanyok európaiak és latin-amerikaiak voltak. A 18 és 60 év közötti korosztály esetében a vakcina hatékonysága 53 százalékos a betegség súlyosságától függetlenül, és 77 százalékos közepes és súlyos betegség esetén. A cég szóvivője hozzátette, hogy a 60 év feletti korosztály esetében a kevés adat miatt nem tudtak megállapítani százalékos védettséget.

A cég azt közölte, legalább 13 vírusvariánssal találkoztak a tesztelés során a fertőzött egyének szervezetében, de az eredeti, Vuhanból elterjedt koronavírus „szinte teljesen hiányzott”. A WHO által elfogadott és Magyarországon is alkalmazott vakcinák a CureVachoz képest jóval nagyobb védettséget nyújtanak a koronavírus elleni védekezésben. Az egy dózisos Janssen  vakcina 67 védettséget nyújt, a kínai a Sinopharm 79,4, az  AstraZeneca 82,  a Moderna 94, 5, a Pfizer-BioNTech  95, a SzputnyikV 97,6 pedig védettséget nyújt a második dózis beadása után. 

(Kiemelt kép: CureVac oltóanyag. Fotó: Rank Hoermann / Sven Simon / DPA / AFP)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.