Lenyúlták a fogorvosoknak szánt pénzt az önkormányzatok
Sok helyen, köztük jobboldali vezetésű településeken is lenyúlták az alapellátó fogorvosoknak szánt hárommillió forintot - írja a Népszava.
A pénzt feltétel nélkül, szabad felhasználásra utalta az állam, hogy javítsanak a fogorvosi praxisok finanszírozásán, az önkormányzatok által működtetett körzetek jó részében
nem adták tovább az összeget az érintetteknek.
A fogorvosok háromnapos szeptemberi demonstrációja után, az év végén született meg a kormányrendelet, amely szerint működési formától függetlenül 3 millió forintot utalt a kormány az érintetteknek. A vállalkozási formában üzemelő praxisokba januárban maradéktalanul megérkezett az összeg, csakhogy a mintegy 2400 alapellátó körzet egyharmadát az önkormányzatok működtetik, ezek egy részében pedig nem adták tovább a pénzt az érintetteknek.

„Nem kaptunk semmit, és nem is akarnak adni” – nyilatkozta lapnak Nagy Melinda gyulai fogorvos. Az önkormányzat két körzetet is működtet a városban. Ő az egyikben 23 éve közalkalmazottként dolgozik, gyakorlatilag végig bérminimumra bejelentve. Nagyon számított erre a pénzre, hiszen volna mit költenie a munkakörülmények javítására, de egyelőre még csak nem is tudja, hogy mi a szándéka a testületnek.
A Népszava megkérdezte az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságát, hogy mit tehetnek azok a fogorvosok, akikhez nem jutott el a pénz. Ezt a választ kapta:
„A támogatás összege a fogorvosi szolgálatot működtető önkormányzatnak/vállalkozásnak jár, ahol szabadon dönthetnek arról, hogy a fogorvosi szolgálatban milyen jellegű fejlesztést valósítanak meg (mely lehet bérfejlesztés, felújítás, technológiai fejlesztés, eszközbeszerzés.”