Lendvai: lényeg a teljhatalom
Az MSZP a "Lex Szalai"-ról: Lényeg a teljhatalom.
Lendvai Ildikó közleményben reagált az utóbbi hetek fideszes törvényalkotására. Szerinte folytatódik a Fidesz személyre szabott alkotmány-farigcsálása. Szinte nincs hét, hogy valamelyik kormánypárti politikus ne arra ébredne: útjában van az Alkotmány egyik vagy másik paragrafusa. Ha pedig útjában van, el istávolítja az alkotmányos demokrácia "felesleges" akadályát.
Immár kilencedik alkalommal módosítanák az alaptörvényt a Fidesz és politikusai pillanatnyi érdekei szerint, miközben az új alkotmánykoncepció értelmében a tavasszal elfogadandó "egypárti" Alkotmányt gyakorlatilag változtathatatlanná tennék.
Az Alkotmány újabb rajtaütésszerű módosítása most a "Lex Szalai" nevet viselhetné, a "Lex Borkai", a Lex Szász", a "Lex Járai", a "Lex renitens Alkotmánybíróság" és "Lex Költségvetési Tanács" után. Ezúttal arra jöttek rá, hogy nem elég, ha az új médiahatóság Orbán Viktor által jelölt, kilenc évre bebetonozott elnökének szinte korlátlan hatalma van az újságok, rádiók, televíziók és részben az internet világában. Ezentúl az alkotmánymódosítás szerint rendeletet is alkothat, amely mint jogszabály minden állampolgárra kötelező. Így a halálra büntetett rádiók, televíziók, újságok, internetezők hiába fordulnak a hatóság önkényes döntései ellen fellebbezve a bírósághoz, a bírák csak az érvényes jogszabályok, tehát Szalai Annamária rendeletei alapján hozhatják meg ítéletüket. Nem számít, hogy még alig száradt meg a tinta a Schmitt Pál által nemrég aláírt új jogalkotási törvényen, amely nem így rendelkezett. Nem számít, hogy lassan hetente módosítja a parlament az Alkotmányt. Lényeg a teljhatalom.
Az MSZP érdeklődéssel várja egy-két héten belül a következő, immár tizedik ad hoc alkotmánymódosítást, és előre gratulál a jubileumhoz. Nagyon reméli, hogy a rendeletalkotási jog után nem valamelyik fideszes káder pallosjogát iktatják majd az Alkotmányba - közölte lapunkkal Lendvai Ildikó, MSZP-s országgyűlési képviselő.