Lemondatná Orbánt az ősfideszes

„Én annak szurkolok, hogy a Fidesz nyerjen, de nem így” – mondta a Fidesz-kormány volt államtitkára. Illés szerint 2014 óta az érdekek mindent lesöpörtek, csak a pénz számít, és valahogy vissza kellene térni az értékalapú politizáláshoz. „Én azt az egymillió embert képviselem, akik elhagyták a Fideszt” – mondta.

2015. február 24., 15:34

Ismét élesen kritizálta a Fidesz-kormányt Illés Zoltán, korábbi környezetvédelmi államtitkár – derült ki az ATV Start című műsorából kedden.

Illés Zoltán, aki hétfőn arról beszélt, lehet, hogy Paks 2. meg sem épül, az ATV-n azzal egészítette ki korábbi nyilatkozatát, hogy szívesen látná, ha 2018 előtt a mostaninál jobb, „részben szakértőkből álló” jobbközép kormány állna fel.

Az általa ideálisnak tartott felállásban nem ugyanaz a személy lenne a pártelnök és a miniszterelnök. Illés ezt úgy képzeli el, hogy Orbán Viktor lenne a kormányfő, és Kövér László házelnök a Fidesz elnöke. Ez szerinte átrendezné a belső erőviszonyokat a Fideszen belül, a személyek közötti konfliktusok feloldására adna lehetőséget. Bizonyos emberek kijjebb szorulnának, nem lenne meghatározó szerepük a Fideszben – tette hozzá.

„Én annak szurkolok, hogy a Fidesz nyerjen, de nem így. Nem erre szövetkezünk a kezdet kezdetén, de 2010-ben sem” – fogalmazott. Szerinte 2014 óta az érdekek mindent lesöpörtek, csak a pénz számít, ehhez képest az értékalapú politizálásnak is ott kellene lennie az érdekalapú mellett. „Én azt az egymillió embert képviselem, akik elhagyták a Fideszt, akik Veszprémben is úgy döntöttek, hogy nem mennek el szavazni” – fogalmazott.