Lelőtt egy rendőrnő egy fegyveres rabot Pest megyében
Meglőtt egy rendőrnő egy fogva tartott férfit, aki elvette társa fegyverét hétfőn Mende és Sülysáp között – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
A rendelkezésre álló adatok szerint a fogvatartottat Nagykátára akarták szállítani a járőrkocsival. A férfi egy kísérő rendőr mellett, a hátsó ülésen utazott, a járművet egy rendőrnő vezette. Mende és Sülysáp között, Mendétől körülbelül 3 kilométerre a fogvatartott eddig tisztázatlan módon megszerezte a mellette ülő rendőr fegyverét, majd azt ráfogta a sofőrre. Fenyegetőzni kezdett, illetve követelte, hogy álljanak meg.
A rendőrnő megállította az autót, azt követően pedig két lövéssel „harcképtelenné tette” a fenyegetőző férfit, akit deréktájon értek a lövések. Úgy tudni, hogy sérülése súlyos, de nem életveszélyes – tette hozzá a szóvivő. A támadás, valamint a lövések leadásának körülményeit nagy erőkkel vizsgálják, a tanúk kihallgatása is megkezdődött, így pontosabb tájékoztatás későbbre várható – mondta Kállai Gábor.