Leleplezzük a jobboldal állításait - mik is a tények?

Ezzel szemben a tény az,
hogy a korrupciót világszerte figyelő nemzetközi szervezet, a Transparency International legutóbbi jelentésében Magyarország az országok között a 47. helyen áll (a legkevésbé korrupt az első). Ennél jobb térségünkből csak Szlovénia és Csehország, az utóbbi minimálisan, a 45. helyen, míg Szlovákia például az 55., Lengyelország az 58., Horvátország a 62., Románia a 70., Bulgária a 72. Csak miheztartás végett: mögöttünk van Olaszország (Szlovákiával együtt az 55.) és Görögország (az 57.) is. Ukrajna a 134., Oroszország a 147., az afrikai országok pedig nagyjából a 80. és a 180. hely között szóródnak.

Azt szokták erre mondani, hogy jó, jó, de az elmúlt években fokozatosan csúsztunk vissza a rangsorban. Hogyne. 2002-ben például valóban a 33.-ak voltunk, csakhogy akkor még nem 180 országot vizsgáltak, hanem 102-t, ugyanakkor az úgynevezett korrupciós indexünk rosszabb volt (4,9), mint a mostani 5,1. 2006-ban a 41. helyre csúsztunk vissza még jobb mutatóval, 5,2-vel, 2007-ben 39.-ek voltunk 5,3-mal (ugyanannyival, mint 2001-ben). Vagyis az elmúlt nyolc évben nagyjából ugyanazon a szinten voltunk és vagyunk. Ez nem jó, de egyáltalán nem afrikai. És még csak nem is átlag kelet-európai. A vad túlzás azonban valóban afrikainak hat.

Azt állítja Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője és nyomában sokan mások, hogy „az MSZP eddig hatvanhétszer szavazta le a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó indítványának napirendre vételét az Országgyűlésben”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Répássy Róbert fideszes képviselő és két kereszténydemokrata társa önálló képviselői indítványt terjesztett elő még 2006. június 16-án, de nem a kisebb parlamentről, hanem az alkotmány módosításáról. Ebben többek között úgy változtatnák meg a 19. §-t, hogy az Országgyűlés a 71. § (3) bekezdése szerinti törvény alapján megválasztott legfeljebb kétszáz képviselőből áll.

Ügyes. Nincs javaslat új választójogi törvényről, arról sincs semmi közelebbi, hogy a kétszáznál kisebb létszám mennyi legyen, mondjuk 199 vagy esetleg csak 99, hogy listás választásokat tartsanak-e, vagy egyéni választókerületekre alapozottat, esetleg fönntartsák-e a jelenlegi vegyes rendszert, és ha igen, milyen arányokban. Vagyis semmi, csak egy gumicsont, az is hanyagul ráhajítva az alkotmányra, amelyben egyébként jelenleg nem szerepel a 386 fős országgyűlési létszám. Ezt a javaslatot a kormánytöbbség valóban hatvanhétszer nem vette napirendre, amúgy teljes joggal, hiszen ha ennek megfelelően változtatták volna meg az alkotmányt, akkor onnantól alkotmánysértésben lett volna mindenki.

Ám a helyzet nem ilyen egyszerű. Hanem ennél is egyszerűbb. 2008. október 7-én ugyanis mégis megkezdték az általános vitát a javaslatról. És ki más emelkedett először szólásra, mint a napirend előadója, Répássy Róbert. Imigyen: „Mindenki előtt szeretném kifejezni örömünket, amiért ez a két évvel ezelőtt benyújtott országgyűlési indítvány, képviselői indítvány végre napirendre kerülhetett.”

Ha ez igaz – márpedig szerepel az országgyűlési jegyzőkönyvben –, akkor a Fidesz szóvivője csak egyetlen esetben adhatta ki mostani közleményét a napirendre vételt állandóan elutasító galád MSZP-ről. Akkor, ha az egész Fidesz-frakció átaludta az általános vitát (amely éppen arról szólt, hogy ez így nem fog menni). Szegény Répássy vajon minek örült annyira, ha még a sajátjai sem figyeltek rá?

Azt állítja Jobbágyi Gábor
jogászprofesszor (akit a gyengébbek kedvéért egyetemi tanárként is megjelöl a Magyar Nemzet című lap), hogy a csak listás választás (amelyet Gyurcsány javasolt) antidemokratikus lenne. „Természetesen a párteliteknek rendkívül kedvező a listás szavazás, mert így nem teszik ki magukat egy választási bukás veszélyének. Emlékezzünk csak: az agyonsztárolt, legnépszerűbb politikusnak kikiáltott Dávid Ibolya legutóbb 11 százalékot kapott választókerületében, megbukott az MSZP által támogatott pártelnök, Kóka János, akárcsak Horn Gyula 1990-ben. Boross Péter soha nem tette ki magát egyéni választókerületi kellemetlenségeknek, mégis mindnyájan meghatározó politikusok az elmúlt évek magyar közéletében. Ez csak néhány kellemetlen példa a sok közül!”

Hát ha csupán néhány, akkor szaporítsuk legalább eggyel. Orbán Viktor mikor is nyert képviselői mandátumot egyéni választókerületben? Sosem. 1990-ben és ’94-ben próbálkozott, de vesztett, a következő három választáson pedig már nem tette ki magát semmilyen kellemetlenségnek.

Jobbágyi professzor egyébként cikkében másra sem emlékszik egészen pontosan (mellesleg Kövér László hasonló kijelentése után szabadon): „1994-ben a jobboldali pártokra körülbelül 60 százalék szavazott, mégis az MSZP–SZDSZ-koalíciónak lett kétharmados többsége az Országgyűlésben.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy az MSZP listája az első fordulóban 31,27, az SZDSZ-é pedig 18,62 százalékot kapott. Az ugyebár együtt mintegy 50 százalék. Ezen felül azonban sem a Munkáspárt, sem az Agrárszövetség nem volt jobboldalinak minősíthető, márpedig nekik is jutott majdnem 6 százalék. Ha tehát az öszszes többi pártot jobboldalinak veszszük (bár a Fidesz akkor még az SZDSZ-szel volt szövetségben), akkor is csak 44 százalékuk volt. Hogy ebből milyen számtani művelettel lesz 60? Emlékezetkieséssel.