Legalább rendesen hazudjanak!
Ceglédi Zoltán a 168 Óra 2015. április 2-i számában rendes hazugságokat igényel a kormánytól. Iróniája szerint ha már nem tudnak igazat mondani, legalább legyenek elvszerűek, legitim célokat kövessenek. Mintha az lenne az elvárása, hogy az igaz beszéd, a következetesség jelenjen meg a Fidesz megnyilvánulásaiban.
Szép gondolat, szerinte úgy lehet egy párt hiteles, úgy tudunk szót érteni egymással, ha igazat mondunk. Korunk közbeszéde és írásai azonban azt bizonyítják, hogy ez az elvárás nem felel meg a mindennapoknak. Lássunk néhány példát a közéletet uraló megnyilvánulások természetéről.
Sokan következetesen és elvszerűen állítanak valamit, ami szerintük helyes, nem mérlegelik szavaik realitását, javaslataik megvalósíthatóságát. Példának TGM említhető. Mások badar beszédűek, de van benne rendszer. Ilyenek az apologéták, a mindent igazolni akaró szóvivők. Ismertek olyanok, akik hajlamosak összevissza beszélni, csaponganak, csacsognak, nem törődve azzal, hogy meséiknek mi köze van a valósághoz. Az EMMI az egyik ismert felbukkanási helyük. Vannak, akik vágyaikat valóságnak, ténynek állítják be. Ők a választási kampányok szónokai. Ígéreteik keverednek a lehetőségekkel, lehetőségként állítanak be álmokat. Vannak, akik minden állítást logikusnak tetsző magyarázatokkal próbálnak hitelesíteni. Képviselőik a jogcsavaró rabulisztika gyakorlói, az államtitkári kar.
A szövegösszefüggés és a mondanivaló kapcsolatainak kijátszását nevezik csúsztatásnak, ami a legtöbb szónoki vagdalkozás egyik trükkje. Szónoki fogás az is, ha az értelem és az erkölcs helyébe az érzelmek kerülnek. Ilyenek a handabandázók, akik könnyeztetnek vagy hergelnek. Gyakori a lényeges mondanivaló helyett valami oda nem tartozó érvvel riposztozni. Ennek ismert változata az „igen, de aki mondta, annak vaj van a fején” típusú visszautasítás. A sajtótájékoztatók visszatérő eleme a kitérő válasz, a mellébeszélés. Arra a kérdésre, hogy mit csináltak, amikor az ég zengett, az a tipikus válasz, hogy de hiszen esett az eső. Kedves mondat az is, mely szerint ez „így, ebben a formában nem igaz”. Ennek esett áldozatul például egy társaság tagjainak összejövetele, melyet valaki taggyűlésnek nevezett, noha a jogi feltételei nem álltak fenn. Ez éppen a miniszterelnökkel esett meg.
Tudható, hogy valamely szövegben a legkisebb pontatlanság is elegendő lehet az egész mondanivaló elvetésére, kivált, ha aki mondta, már korábban is szálka volt a beszélő szemében. Ez a demagógia egyik fegyvere. A felelősségáthárítás gyakori módszere az objektív körülményekkel való takarózás. Így lehet egy közúti baleset felelőse az útszéli akácfa vagy a világgazdasági válság is. Ismertek a megrögzött hazudozók, akik annyira tartják magukat, amennyit mondanak. A civil fórumok és a magukat objektívnek láttató újságírók szívesen élnek ezzel. Sikeres technikájuk egyik eleme az állítások kérdőjeles megtétele, ami tökéletesen alkalmas a rágalmak terjesztésére.
Mindennapos politikai eszköz a sárdobálás, a karaktergyilkosság. Nagyszerűen alkalmas választáskor a közvélemény befolyásolásra. Kedves módszer a hülyeség kombinatív alkalmazása, például a kakaóbiztos számítógép. Nem csak a reklámokban, de a mindennapokban is jól jön a lehetőségek szélsőséges felvillantása. Ilyen például a befektetési ígéret, amelyben „akár” száz százalékos hozamról is szó lehet, mert ez semmire nem kötelez, de jól hangzik. Megemlíthető a hagyományoknak való megfelelés kényszere, például a fogadalmak, eskük és más ünnepélyes, de számon nem kérhető nyilatkozatok. Végezetül ne feledjük a pávatáncot, a kettős beszédet, amely a hallgatóságnál elérni kívánt hatástól teszi függővé a mondókát.
A hazudozás nem tiltott. Jogi doktrína támogatja, hogy a büntető eljárásban csak a tanút kötelezik igazmondásra, más szereplők, így a vádlott is kedvére hazudozhat. A sokféle hazugság politikai megnyilvánulása végül is igen egyszerű. A nyilatkozók nem az igazat mondják, hanem azt, ami érdekükben áll. Olyan korban és világban élünk, amelyben majd minden megnyilvánulás mögött nem az igazság, hanem az érdekek bujkálnak. Kérdezhetik: miként lehet így kommunikálni? Nos, ehhez szoktunk hozzá. Félszavakból, sorok közti tartalomból, a beszélő személyéből következik, hogy mit is akar mondani, mit lehet elhinni. Csak szépségtapasz, ha valaki következetesen hazudik.
Etikai normát erkölcstelen világban keresünk. Ha nem találjuk, marad a savanyú kívánság: legalább rendesen hazudjanak!
Angyal Ádám,
e-mail
