Lefejezik a bírói kart
Az Országgyűlés döntése értelmében az új alkotmányban nem szerepel majd a vármegye elnevezés és a gyermekek utáni szavazati jog, a bírák szolgálati jogviszonya pedig az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével megszűnik. Kikerült a javaslatból az a kitétel, hogy az alaptörvény végén feltüntetik az igennel szavazó képviselők nevét. Bekerült ugyanakkor, hogy 15 tagúra bővül az Alkotmánybíróság, amely akkor kaphatja vissza költségvetési és adókérdésekben tavaly novemberben korlátozott hatáskörét, ha az államadósság mértéke a GDP 50 százaléka alá csökken. Lázár János lenácizta a Jobbikot.
A kormány és a képviselők negyede mellett az alapvető jogok biztosa is kezdeményezhet utólagos normakontrollt az Alkotmánybíróságnál. Az ombudsman köteles lesz kinevezni helyettest a jövő nemzedékek érdekeinek és a kisebbségi jogok védelmére. Szerepel az elfogadott módosítások között az is, hogy Magyarország hivatalos pénzneme a forint, valamint hogy a termőföld és a vízkészlet mellett az erdők, illetve a honos növény- és állatfajok is a nemzet közös örökségét képezik, amelyek védelme az állam és mindenki kötelessége.
Alkotmányos joggá emelkedik az ön- és a tulajdonvédelemhez való jog, és bekerülhet az alaptörvénybe, hogy tényleges életfogytiglani büntetés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki – írja az MTI. Elfogadták a képviselők azt az indítványt is, amely az alaptörvényben rögzíti, hogy a bírói szolgálati jogviszony alsó korhatára a 30. életév, a felső pedig az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése. (Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke hétfőn levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, vesse latba tekintélyét, hogy az Országgyűlés ne fogadja el a javaslatot, amely szerinte megalázó, szakmailag nem indokolható, hatályba lépése az ügyek tízezreinek átszignálásához, az állampolgárok és a gazdasági szervezetek jogvitáinak jelentős elhúzódásához, növekvő jogbizonytalansághoz vezet.)
A voksoláson az MSZP és az LMP képviselői - az alkotmány vitájához hasonlóan - nem vettek részt. A frakciók több indítványról külön szavazást kértek. Így például arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökét hat évre nevezheti ki a köztársasági elnök, akinek feladata lesz az a jegybank alelnökeinek kinevezése is. A képviselők 264 igen és 41 nem szavazat mellett fogadták el a fideszes Lázár János és a KDNP-s Harrach Péter módosító indítványát, amelyben kimondják, Magyarország területe megyékre, városokra és községekre tagozódik. Erről - így vármegye elnevezés használatának elvetéséről - a Fidesz kérésére külön szavazással döntött a Ház.
"A nemzetiszocialisták képviselői"
A Jobbik név szerinti szavazást kért arról a javaslatáról, amely a termőföld és az ivóvízkészlet kizárólagos magyar tulajdonban tartását kezdeményezte. (A voksolás közben a jobbikos Novák Előd úgy adta le szavazatát, hogy előtte azt mondta: "a hazaárulókkal szemben megvédem a magyar földet". A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János ezt a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja nevében visszautasította.) Az indítványt a kormánypártok nem támogatták, ahogy más jobbikos indítványokat sem. Így a többi között azt sem, hogy bárki kérhessen alkotmánybírósági normakontrollt; hogy az új alkotmány hatálybalépéséhez ügydöntő országos népszavazás legyen szükséges; hogy újból legyen halálbüntetés; továbbá hogy mindenkinek joga van megismerni a rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok dokumentumait.
Felháborítónak tartja a Jobbik stílusát a Fidesz frakcióvezetője, aki visszautasította, hogy bármely képviselőt bárki is hazaárulónak nevezzen Magyarországon. Lázár János szerint egyébként a Jobbik javaslatai támogathatatlanok, jogi és tartalmi értelemben is minősíthetetlenek. A kormánypárti frakcióvezető azután hívott össze hétfő délutánra sajtótájékoztatót, hogy a jobbikos Novák Előd egy a termőföld és az ivóvízkészlet kizárólagos magyar tulajdonban tartását kezdeményező jobbikos módosító javaslat név szerinti szavazásán, a parlamentben úgy adta le voksát, hogy előtte azt mondta: "a hazaárulókkal szemben megvédem a magyar földet".
A jobbikos politikus stílusát Lázár János felháborítónak nevezte, és minden fideszes képviselőtársa nevében visszautasítja azt, hogy bárki hazaárulónak nevezzen bármely parlamenti képviselőt Magyarországon. Úgy fogalmazott, sajnálja, hogy a házvezetés nem járt el korrekten az ülésen, "ami Balczó Zoltán (Jobbik) eddigi házvezetési munkáját illetően egészen meglepő folyamat. Eddig a Ház alelnöke mindig korrekten vezette a Ház ülését, de láthatóan elragadta a hév, és nem volt képes korrekt, tisztességes szempontokat érvényesíteni".
Lázár János elmondta: a Jobbik képviselőinek, "a nemzetiszocialisták képviselőinek" a javaslata érzékelhetően nem érti, hogy a magyar föld védelme esetén miről van szó, mit jelent a nemzeti érdek védelme. A Jobbik nem kevesebbre tett javaslatot, mint hogy Magyarország lépjen ki az Európai Unióból - mondta a politikus, aki szerint a Jobbik jogi és tartalmi értelemben minősíthetetlen, támogathatatlan javaslatokkal állt elő. Kijelentette: pártja szerint Magyarország szükségszerűen az EU tagja, ezen nem szándékoznak változtatni.
Ez a fideszes álláspont a jobbikos képviselők egy részének úgy tűnik, "értelmi képességeit meghaladta, és egy olyan javaslatot terjesztettek be, amelynek megvalósulása esetén a Jobbik teljes egészében liberalizálná a föld- és ivóvíz-értékesítési viszonyokat" - fogalmazott Lázár János, hangsúlyozva, hogy a kormányváltás óta több olyan intézkedés történt, amely egyetlen célt szolgált, mégpedig azt, hogy a magyar föld maradjon nemzeti tulajdonban, nemzeti érdekkörben. Hozzátette azt is, hogy kétharmados törvényben szándékozzák rendezni a földviszonyokra vonatkozó szabályokat az új alkotmány elfogadása után.
Az pedig - folytatta -, hogy "természetes személy ivóvízkészlet felett diszponáljon, ahogy ezt a Jobbik javasolja, őrültség. Mi ehhez a nevünket és a szavazatunkat nem fogjuk adni". A Fidesz álláspontja ugyanis az, hogy az eddig privatizált ivóvízhálózatokat is újra állami tulajdonba kell venni, és minden ivóvízhálózatnak állami, maximum önkormányzati tulajdonban kell lennie - ismertette a frakcióvezető.
A zászlóról is meggondolták magukat a fideszesek
A Ház kormánypárti többsége egyetlen - a támogatott sorban is szereplő - ellenzéki módosító javaslatot fogadott el. Ezzel a független Ivády Gábor a Nemzeti hitvallásnak nevezett preambulumot pontosította. Szili Katalin független képviselő egyetlen indítványa sem került a Ház elé, mert azokat már az alkotmányügyi bizottságban elutasították a kormánypárti politikusok. Leszavazták Ivády Gábornak azt a korábban az alkotmányügyi bizottság által támogatott indítványát, hogy az állami zászló a címert is tartalmazza.
Az előterjesztők nevében mondott zárszavában Gulyás Gergely (Fidesz) úgy fogalmazott: ez az Országgyűlés minden eddigi Országgyűlés célkitűzését fogja most valóra váltani azzal, hogy egy új alaptörvényt fogad el. Az új alkotmánnyal érhetők el olyan lényeges politikai célok, mint a választójog reformjával a kisebb létszámú parlament létrehozása, az önkormányzati rendszer átállítása, az úgynevezett második és harmadik generációs állampolgári alapjogok alkotmányos bővítése, valamint a gazdasági alkotmányosság erősebb megalapozása - sorolta a kormánypárti politikus. Hozzátette, összességében megmarad a magyar közjogi hagyományoknak megfelelő parlamentáris demokrácia.
Az Országgyűlés jövő hétfőn fogadhatja el a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatát, amelyhez már csak zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújthatnak be a képviselők. A Ház hétfőn döntött a jogalkotásról szóló törvény módosításáról is, lehetővé téve, hogy az új alaptörvény kihirdetésekor - az egyéb jogszabályokra vonatkozó számozástól eltérően - annak címét és napját is feltüntessék.