Lecsapott a jegybank Andy Vajna egykori cégére, 105 millió forintos bírságot kell fizetniük

2020. március 18., 13:17

Szerző:

Százötmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Delta Technologies Nyrt.-re (korábbi neve EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt.) tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt - tájékoztatta a 168 Órát a Magyar Nemzeti bank.

Mint írják, egy másik határozatában a jegybank – egyebek mellett – a bennfentesek jegyzékének összeállítására és a bennfentes információ közzétételére vonatkozó szabályok megsértése miatt közel 20 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki a kibocsátóra. A célvizsgálat során az MNB – például előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzései során –

olyan bizonyítékokat szerzett be, amelyek felvetették a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) rendelkezéseinek megsértését.

A jegybank feltárta: a kibocsátó megsértette a tőkepiaci törvényt azzal, hogy a Delta Systems Kft. üzletrész adásvételi szerződésének aláírását követően nem tájékoztatta haladéktalanul (legkésőbb 1 munkanapon belül) a nyilvánosságot egy, a tranzakciót – s így az EST MEDIA tőzsdei részvény értékét vagy hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve – érintő információról. E jogsértéssel összefüggésben az MNB – 5 millió forint felügyeleti bírság kiszabása mellett – felszólította a kibocsátót: rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége keretében haladéktalanul intézkedjen a vizsgált információ közzétételéről.

Vizsgálatában az MNB tehát egyelőre azt állapította meg, hogy a Delta Systems tranzakcióval összefüggésben közzétett bizonyos információk nem megalapozottak. Ezen túlmenően a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzete és annak várható alakulása, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektető részéről történő megítéléséhez szükséges adatok az engedélyezési eljárásban tovább vizsgálhatók - olvasható a közleményben.