Lázár János: Körültekintőbbnek kell lennie a Fidesznek

A „nemzet tsz-elnöke” azzal számol, hogy Simonka a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását.

2021. május 3., 11:20

Szerző:

„Simonka Györggyel az én problémám nem az, hogy itt van, hanem hogy ide került, mármint hogy közénk került” – mondta Lázár János a Telexnek Mezőhegyesen, ami Simonka György választókerületében van. A lap egy videóinterjúban képviselőtársa korrupciós ügyeiről kérdezte Lázárt, amire azt mondta, hogy „Simonka a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását”.

Mint ismert a békési fideszes ellen többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A vád szerint közeli családtagjai és bizalmasai részvételével épített ki céghálót vissza nem térítendő EU-s támogatások megszerzésére. Egyébként Mezőhegyesen Lázár és Simonka már az önkormányzati választásokon is egymás ellen indította a saját polgármesterjelöltjeit.

Lázár arra jutott a videóban, hogy „sokat segítenének a Fidesznek, ha ezek az ügyek nem lennének”, mert a Boldog István vagy Mengyi Roland elleni eljárások sem váltak a dicsőségükre. „Természetes, hogy ahol ennyi forrás van, ott megjelennek azok is, akik ebből részesedni akarnak. Az a lényeg, hogy melyik van többségben. Tehát először is azt kell vizsgálni, hogy mi a Fidesz szándéka.” Pont ezért úgy látja, hogy a jövőben a humánpolitikában a pártjának körültekintőbben kell eljárnia, „és a kockázatokat nem kell sokáig magunkkal vinni”.

Ugyanakkor a Fideszben továbbra is erősnek tartja az egymás iránti szolidaritást, de szerinte a hibázóknak be kellene látniuk, hogy azzal használnak, ha elmennek vagy hátrébb lépnek. „Nekünk is megvannak a terheink és megvannak a húzóink is, ez ilyen világ, de ez mindenhol így van” – mondta a politikus, aki egy másik kérdésre már azt mondta, hogy Mészáros Lőrinc villámgyors gazdagodását nem tartja korrupciónak. 

Az interjúban Lázár egyébként sokszor elmondta, hogy jól érzi magát, mióta 2018-ban kiszállt a kormányzásból, majd kinevezték a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosnak – ahogy ő fogalmazott, „a nemzet tsz-elnökének” – amellyel elmondása szerint használható, piacképes tudásra tesz szert.

(Kiemelt kép: Anadolu/AFP/Miniszterelnökség Sajtóiroda)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.