Lázadók kézikönyve

- A kötet elején a forradalom fogalmát elemzik: jelentheti a hivatalos politika érdekérvényesítésének kreatív módját éppúgy, mint szétzilálódott társadalmak „önerős” eszmélését. Utóbbi értelmezés a közkeletűbb nálunk – már tradicionális okokból is. Csakhogy ön azt is felveti a könyvben: a forradalom jelentéséhez társított romantikusabb attitűd kiszolgáltatottá tesz a cinizmussal szemben, amire példa a „fülkeforradalom”, amely kifejezés része a jelen rezsim kreatív politikai érdekérvényesítésének.

– Az bizonyos: még nem látni olyan spontán tömegmozgalmat, amely leválthatná ezt az autokrata kormányt. A „hivatalos” demokratikus ellenzék megosztott, és sem az EU, sem az Egyesült Államok nem nyújt számukra financiális hátteret. Másfelől: jelenünk külhoni szakértőkkel és pénzzel támogatott sikeres „forradalmai” – autokrata rezsimek leváltása – kizárólag unión kívüli országokban zajlottak. Például Szerbiában, Ukrajnában, Grúziában. A Nyugat saját pályán nem manipulálhatja a történéseket. Amúgy Lukasenka és Belarusz esetében az ádáz külföldi kritika csak még nagyobb sztárt csinált az EU- és Amerika-ellenes retorikát alkalmazó diktátorból.

– Idehaza az Orbán-kormány a szóhasználatával is igyekszik bizonyítani: a többség forradalmi hevülete hozta helyzetbe, és ez legitimálja működési modelljét, amelyet viszont kifogásol a kisebbség. Tény, a Fidesz hívei látszólag saját egzisztenciális problémáikra is fittyet hányva támogatják kitartóan Orbánt. Az önök könyvében olvastam: a végletes szervilizmus sem mai keletű.

– Azt gondolom: a késő Kádár-kor hatalmi mentalitása a fő felelős a valódi szolidaritás elsorvadásáért. Megszűnt a totális elnyomás, utazhattunk Nyugatra, volt telek, kocsi, gmk. Cserébe azt várták: ne szólj bele a nagyok dolgába! Persze 1989-ben vagy a taxisblokád idején volt elmozdulás az össztársadalmi szolidaritás felé, aztán megint elült az egész. Majd az első Orbán-kormány felszólította híveit a permanens kokárdaviseletre, ami a bűncselekménnyel felérő tragikus megosztottsághoz vezetett. És nagyon leegyszerűsítette a gondolkodást: a kokárdások a jó magyarok, ők az ország javát akarják, szemben azokkal, akik nem. Előbbiek köreiben már szóba sem került, hogy az ellenoldal nagyon is sokféle.

– Amely sokféleséget azért mind több civil csoport is próbálja láttatni, kritikáját adva a kormánynak. Könyvükből ugyanakkor kiderül, milyen nehézségekkel, buktatókkal jár például az LMP, a Milla, a Szolidaritás, a hallgatói csoportok számára önmaguk politikai pozicionálása, identitáskeresése. Mindemellett például a trafiktörvény és a földvásárlás anomáliái azt mutatják: a kokárdások táborát elvi meggyőződés helyett csak valami zavaros malter tartja össze. De közülük általában az is hallgat erről, aki lemarad a koncról.

– Mert talán azt gondolja: holnap majd neki is jut. Megosztottságunk mellett össztársadalmi drámánk az is: szinte mindenki egyéni érvényesülési mellékutat keres. És ez olykor olyan mozgalmak esetében is érzékelhető, amelyek elvben szemben állnak az efféle attitűddel. S mivel társadalmilag szűnt meg a bizalmi viszony, ez a szolidaritás kapcsán is lehetetlen helyzeteket teremt. Például: amikor kitoltak a pedagógusokkal, a rendvédelmisekkel vagy a diákokkal, mindenki külön-külön tüntetett. Sőt: elutasították, hogy mások közéjük álljanak.

– Kétségtelen, ez a bizalom hiányát jelzi. De társadalmi korlátoltságot is mutat, nem?

– Inkább éretlenséget. Ami diákoknak könnyebben elnézhető. Persze más csoportok esetében is magyarázható. Egzisztenciális félelmek, a generációk alatt bőr alá beszivárgott gyávaság: gátjai a felnőttebb reflexióknak. Mifelénk a hatalom hol jobban, hol kevésbé erősen, de gyakorta igyekezett megfélemlíteni a polgárokat. Ám a félelem, a bizalmatlanság nem szükségszerű állapot. Annak idején már a lengyel Szolidaritásnak is sikerült olyan érzetet teremteni a társadalomban, amelyben természetes volt az összefogás a legkülönbözőbb csoportok – bányászok, hajósok, értelmiségiek – között. Az elnyomás elleni lázadás egyszer csak megszűnt ijesztőnek lenni. De vegyük Mečiar esetét a közelmúltból: ha a laikus, apolitikus társadalom kibillen a holtpontról, az autoriter rezsimnek befellegzett.

– Itt általános nézet: karizmatikus vezető nélkül nincsenek sikeres társadalmi történések. A Tarka ellenállás nem ajánl efféle megoldást.

– Környékünkön mindenütt megbuktak a karizmatikus személyiségek. Kiderült róluk, „felpíározott lufik”. Így volt Szerbiában, Ukrajnában, Grúziában. Lufik helyett józan, nyugalmat árasztó emberekre van szükség, akik hitelesen tudják képviselni: elég volt a kamuból, fülkeforradalomból, nemzeti konzultációból, de az alkalmi hőbörgésekből is. Olyan emberek billenthetnek ki a holtpontról, akik képesek megértetni: mindenkinek az a legjobb, ha normálisan zajlik az élet, ha nem párttagságon múlik, hogy lehet-e trafikod.

– A könyv azt sugallja: autokrata rendszerekben nem a pártok táján kell keresni ilyen embereket.

– Bárki gründolhat pártot, de úgy csak a biztos voksolók ötvenöt százalékos táborából tud szavazókat megnyerni. A pártdominanciájú ellenzéki együttműködés is legfeljebb kiegyenlítheti az erőviszonyokat a Fidesszel. Ráadásul ott a Jobbik, amellyel senki sem tud mit kezdeni. Politikai patthelyzet.

– Következésképpen?

– Csak rendkívül erős szakszervezet vállalhatná a hatékony társadalmi mozgalom szerepét. Csak az mozdíthatja meg azt a negyvenöt százalékot, amely ma legyint a választásokra, azt gondolván: minden mindegy, úgyis a Kubatov-listák számítanak.

– Május 1-jén a szakszervezetek bejelentették a szándékukat az erősebb összefogásra. Ám velük kapcsolatban en bloc van az emberben némi szkepszis. És hát a választás egyre közeledik.

– A politikában, a mozgalmak működésében gyorsan eshetnek változások. Annyi biztos: a közelmúltban megbuktatott autokrata rendszerek mindegyikében az olyan mozgalmak szívós munkája vezetett sikerhez, amelyeknek aktivistái „házról házra” érveltek. De sosem azt mondták, hogy szavazz erre vagy arra a jelöltre, hanem: ha nem teszik a rendszer, menj el szavazni! Az élet bizonyította: akik meggyőzhetők, hogy moccanni kell, többségükben a normalitáshoz húznak.