Látványbizottság

2006. szeptember 17-én kipirult arcú, árpádsávos lobogót lengető fiatalok lepték el a Kossuth teret. Órák alatt tízezresre duzzadt a tömeg. Másnap éjjel lángolt a Magyar Televízió épülete, a lépcsőkön és a büfében jól öltözött forradalmárok sétálgattak.

A Hír TV riportere euforikus hangon kiabálta: „És ebben a pillanatban a tömeg beveszi a Magyar Televízió székházát.” Elkezdődtek az őszi versenyek. Az őszödi beszéd alig negyvennyolc órája került adásba...

Zavaros ősz volt, tankfelvonulással, utcai háborúval, símaszkkal, könnygázfüsttel, gumilövedékkel, „astoriai csatával”, ultimátummal, bizalmi szavazással, kordonnal és kordonbontással, tízrészes gyűléssorozattal, utcai országparlamenttel. A külföldi turisták sorra lemondták a szobafoglalásokat „a veszély városában”. A CNN afganisztáni sztárriporterét küldte Budapestre. Majd lassan minden elcsöndesedett: összeültek az első bizottságok, hogy tisztázzák, mi történt velünk.

– A vizsgálódás mégis indokolt. A közvéleményt foglalkoztatja az ügy – állítja Hack Péter jogász, aki nemrég érdekes cikket közölt a Hetek című lapban.
Hack jogosnak látja, hogy a parlament újra előbányássza az ügyet.

Kérdés, hogy „ez a parlament”, ebben az összetételben, alkalmas-e az elfogulatlan, tárgyilagos ítéletalkotásra. A jogász szerint nem kifogásolható a Gönczöl-bizottság (2006) munkája. Tiszteli Gönczöl Katalint és a társait (Ormos Máriát, Halmai Gábort, Kacziba Antalt), de a névsor kicsit balra vagy liberális irányba húz. A jobboldal ezt nem méltányolta.
Hack azt sem érti, miért „távolították el” a politikától (és a parlamenttől) Gyurcsányék a vizsgálatot. Angliában az iraki szerepvállalást a parlament állandó bizottságai pertraktálták az „érintett” Labour-kormány idején is. Gönczölék, értelmiségiként, nem juthattak többre, mint színvonalas, elméleti ítéletalkotásra. A „társadalmi trendek” és a szociológiai háttér megrajzolására.

A növekvő agresszió okainak vizsgálatára, a rendőrség szakmai felkészületlenségének elemzésére.

Magyarországon ennyi ma kevés. Ide nyers politika kell.

Ezt az igényt Morvai Krisztina (és önjelölt Civil Jogász Bizottsága) töltötte be. A zavaros október után amúgy is nagyvárosi legendák keringtek. „Gergényinek nem is lehetett ennyi embere, tízezer ukrán rendőrt béreltek ki, hoztak Budapestre. Ők verték le a forradalmat. Ezért nem volt az egyenruhákon kitűző.” Festékszóróval jelölték meg az elfogandó szabadságharcosokat. „A rádió udvarán pucérra vetkőztették, gumibotozták az őrizeteseket.” „A BV-sek konzervnyitó nélkül adtak konzervet vacsorára.” A jobboldali sajtóban eposzi jelző lett az „utcai szemkilövők” szópár. A Morvai-jelentés ezt bőségesen dokumentálta. A Morvai-bizottság sztárjai az ellenzéki sajtó kedvencei voltak. De változik a világ. A Jobbik előretörése óta Morvainak arrafelé nem nő fű. Révész Máriusz, a bizottság elnöke is visszafogottabb álláspontot képvisel.

– A bizottságban szembemegyünk a Morvai-vonallal. Bizonyos értelemben – mondja elbizonytalanodva. – Mert nincsenek előítéleteink. Az igazságot kutatjuk, a méltó kárpótlás pedig a sebesült rendőrnek is jár, éppúgy, mint a tüntetőnek.
A mumus már nem a „brutális rendőr”, amióta Pintér Sándor vezényli. A nemzeti egyetértés közrendőre lett. A rendőrterror témát a Fidesz állította elő, de a rendőrségért ma már ők felelnek. A Máriusz-bizottság a vétkeseket is máshol keresi.

– Hisz abban, hogy a tévéostrom vagy az astoriai csata Gyurcsány politikai manipulációja? – kérdezzük.
– Nem – tétovázik Révész Máriusz. Majd egyensúlyoz: – De sajnos... Sajnos nem tudok „nem gyanakodni”.
Az önkormányzati választás előestéjén véletlenül (?) épp Gyurcsány lett volna az ad hoc bizottság vendége. Mivel nem ment el, beérték Szilvásyval. Meg kell adni a módját.

Gyulai Attila, a Political Capital elemzője, aki tanulmányozta a jelentéshalmazt, egyértelműen fogalmaz:
– A vizsgálat egyetlen célja annak a fonálnak a felgöngyölítése, amelyik a rendőrséget a politikai vezetéshez (jelesül Gyurcsányhoz) köti. Sok újdonságot nem találnak. A meglévő tényeket kell újraértelmezni, a hangsúlyokat kell finomítani.
Gyurcsányék az elemző szerint is hibáztak, amikor kriminológiai, társadalomszociológiai üggyé próbálták lefokozni a konfliktust.

– Mert ez politikai küzdelem volt. Hangulatkeltés. A szakmai érvek itt hatástalanok. A Fidesz megértette ezt. Az MSZP kevésbé.
Orbánék feladata ma mégsem egyszerű. A rendőröket körül kell udvarolni. A „rend” a jobboldal klasszikus hívószava, s lojális rendőr is kell hozzá. A jobboldal ősz apologétája, a nagy rend- (és rendőr-) párti Boross Péter már 2006-ban jól látta ezt. Tilos a rendőrt elbizonytalanítani.

– Ha a rendőr rohamra indul, ön szerint betűről betűre be lehet tartani a törvényt vagy a genfi konvenciót? „Én itt csak nézelődök, kérem.” Ugyan! Ott és akkor nincsenek cizellált érvek. Ha elhangzanak a felszólító jelszavak, mindenki szalad, mint a nyúl. A gumibot nem válogat – mondta 2006-ban, egy beszélgetés utóhangjaként.
A Fidesz helyzete tehát kényesebb. „Differenciálni, finomítani, méricskélni” kell. Ki a jó fiú, ki a rossz. A pofon, ha a bazilikától beljebb, a Duna felőli oldalon csattan (Kossuth tériek), törvényes. Ott visszaéltek a gyülekezési joggal garázda elemek. Ami a Károly körúton történt, „nem oké”, ott konszolidált járókelőket vertek.

A Fidesznek a középosztályi pofon fáj.

Révész Máriusz kirakatemberként került a történetbe. A félholtra vert, törvénytisztelő kispolgár (sőt képviselő) szimbóluma, akit nyakig gipszturbánban támogattak az ülésterembe. Látványelem. A rendvédelemhez nincs köze.

– Nem lehetett kihagyni – mondja Gyulai. – Ezen a vonalon kell az ügyet továbbgörgetni. A politika törvényei szerint ugyanis a jogsértés, a rendőrattak népszerűbb téma, mint a gyülekezési jog megsértése. Sajtóérzékenyebb.
Tarjányi Péter rendőrségi szakértő szerint lenne mit vizsgálni „ötödik nekifutásra” is, ha a kormánypárt arra is figyelne (a politikai haszonszerzésen túl), amire érdemes. Ha nem arra menne ki a játék: adott-e Gyurcsány közvetlen utasítást a tábornoki stábnak?

– Elárulom, adott – mosolyog Tarjányi. – Szabó Ferenc vezérőrnagy öt mondatát emlegetik, amelyben felidézi, mit mondott a miniszterelnök „azon az estén” a vezetői értekezlet előtt. Aktív koromban részt vehettem néhány ilyen szeánszon. Ha Gyurcsány tényleg ennyit mondott, akkor Horntól Antallig minden miniszterelnök személyesen vezette a rendőrséget. „Azt szeretném, ha betartanák a törvényes rendet.” Ez a kézi vezérlés? Most aztán lelepleződött...
Hack Péter szerint az, amit a bizottság eddig kibányászott, a kormányra nézve még kedvező is.

A közismerten illojális főrendőrök (Bene, Tóth) is tagadták, hogy személyesen utasították volna őket. A terv más volt. Erőszakmentesen, politikai eszközökkel szerették volna feloldani a konfliktust. Ez – ma már látjuk – talán hiba volt. De kerülték az összeütközést. Utólag mindenki hangsúlyozza, milyen felkészületlen volt az állomány, nem volt normális felszerelése sem. Ha „fegyverkeznek”, az a vád, hogy civilvadász, brutális vadállatok. Ha a könnygázpatron besül, ügyefogyottak, mulyák, alkalmatlanok, a kormány meg felelőtlen.

Tarjányi Péter szerint nem is a politikusok erőszakossága dominált, hanem a főrendőrök tétovasága, sunnyogása. A politikai megfelelés vágya. A felelőtlenség, ahogy a beosztottakkal bántak. Gergényi késlekedése, amellyel növelte a bajt. A politikai légkör a rendőri dilettantizmus táptalaja. Ma egy tábornok simán megússza, ha felteszi a kezét: „Bocs, politikai megrendelésre tettem, menő tiszt vagyok, de nem hagynak dolgozni.” Nagy kérdés, hogyan kaphatott Gergényi kitüntetést a fővárostól a télen, hogy hamarosan visszavonuljon az üzleti világba, ahol – láss csodát! – Pintér Sándor üzlettársa lett. Azé a Pintéré, aki első miniszteri nyilatkozatában leszögezte: szóba sem kerülhet, hogy Gergényi hibázott volna.

Egyedül a szélsőjobb következetes és kérlelhetetlen. Morvai asszony a Gyurcsány-műfajban lett sikeres. „Gyurcsány kártékonyabb Leninnél.” Felháborító – mondja –, hogy hat hónappal az „új rendszerváltás” után (mert olyan is volt) Budaházy börtönben senyved, míg a belvárosi szemkilövők szabadon grasszálnak.

A baloldal passzív és szemérmes. Az utódpárti múlt terhét cipeli. Lendvai Ildikó két nappal a Szabadság téri affér után szégyenlősen mondta: „Gondolta volna, hogy az életben egyszer a rendőröknek drukkolok?”

Róluk, a rendőrökről tényleg kevés szó esik. Róluk, akik ebben a szánalmas színdarabban egyedül nyújtottak elfogadhatót. A huszonkét baranyairól, aki gyámoltalanul ácsorgott a tévészékház lépcsőjén, egy műanyag pajzzsal, amíg be nem zárult a kapu.