Lapajánló – Most még ott ül
Az e heti 168 Óra címoldalán Farkas Flórián látható, amint parlamenti képviselőként az Országház padjaiban ül. Sokan vannak, akik úgy vélik, már régen valahol máshol kellene ülnie, de nagy atalmú pártfogói mindeddig kimentették a zavaros helyzetekből. Most azonban, úgy látszik, kezd elfogyni körülötte a levegő. Hogyan lett Farkas Flórián valamennyi politikai kurzus kedvenc roma politikusa, hogyan jutott kivételes hatalomhoz és hogyan diszponálhatott ellenőrizetlen pénzek fölött? Többek között erre is igyekszünk választ adni cikkünkben, amely Farkas egész eddigi pályáját felrajzolja.
A hétvégén tartott Fidesz-kongresszuson újraválasztották a párt vezetését. Az elnök ismét Orbán Viktor lett, az alelnökök többsége azonban kicserélődött. Az egyik új alelnök Németh Szilárd, az egykori csepeli polgármester, aki a rezsicsökkentés vezéreként szerzett országos hírnevet. A pártról és a társadalomról, a menekültáradatról és Európa válságáról, valamint a habonyizmusról kérdeztük a politikust.
A menekültválság megrázta az uniót – ezt a címet adta a vele készült interjúnak Kis János filozófus, az SZDSZ egykori elnöke, akit abból az alkalomból interjúvoltunk meg, hogy átdolgozott kiadásban ismét megjelent Az állam semlegessége. A filozófus persze nemcsak a demokrácia és a jogállam elméleti kérdéseivel foglalkozik, hanem a mai magyar közállapotokról is markáns, világos véleményt alkot.
A vak komondor országa címmel a minap jelent meg Nagy József kötete, melyben az elmúlt öt évben készült interjúiból válogatott. Az újságírót, aki hosszú időn át volt lapunk munkatársa, s jelenleg a 24.hu újságírója, arról faggattuk, nehéz-e manapság közéleti interjút készíteni.
Könyv és színház – ez a címe annak a nagy összeállításnak, amellyel az ünnep előtti ajándékozást igyekeztünk megkönnyíteni olvasóinknak, frissen megjelent könyveket és most futó színházi előadásokat ajánlva ismertetőkkel, interjúkkal, kritikákkal.