Lapajánló – A kis nagy ember
A 168 Óra címlapján a napokban elhunyt egykori miniszterelnök, Horn Gyula látható. Emlékező írásunk címe: A kis nagy ember. Buják Attila felidézi a vele készült utolsó interjúját, mérlegre téve egy karakteres politikai pálya minden erényét és hibáját. Aczél Endre pedig Horn életútjának felvázolására vállalkozik. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
Többéves szünet után Farkasházy Tivadar ismét megrendezte a szárszói találkozót, amelyen munkatársaink is jelen voltak. Riportjukból nemcsak a felszólalások tartalmát ismerhetjük meg, hanem a háttérben lezajló eseményeket is, valamint többek véleményét a demokratikus ellenzék feladatairól, esélyeiről.
E heti Noteszünket Vásárhelyi Mária jegyzi. A trafikmutyi aktuális történeteiből kiindulva publicisztikájában felrajzolja a jelenlegi hatalom teljes működési mechanizmusát: „Gőzerővel folyik a központilag vezérelt és ellenőrzött elitcsere. A politikai után a gazdasági hatalom koncentrálásának utolsó simítását végzik. A gazdasági hatalom újraosztásának nemcsak a behódolni nem hajlandó vagyonosok, hanem az egyébként is a lét és nemlét határán billegő kisegzisztenciák sora esik áldozatul” – mondja.
A Zdeborsky Györggyel, az egykori bankvezérrel készült interjú ezt a címet viseli: Narancskommunizmus. A közgazdász úgy véli, a fideszes gazdaságpolitika felér egy háborús pusztítással, ugyanakkor nélkülöz mindenféle logikát és átgondoltságot. A fosztogatás utáni kampányosztogatásért pedig súlyos árat fizethet az ország.
Vészhelyzet című cikkünkben arra keressük a választ, mit hozott magával az árvíz politikai hordaléka, hogyan rendezte át a környezetvédelem, a vízügy, a katasztrófaelhárítás viszonyát a medréből kilépő Duna.
Hibás gyanúsítás, az utolsó pillanatban előráncigált tanúskodó zárkatársak, pszichés kényszerrel kicsikart vallomások. Mindezek bevett ügyészségi eszközök lennének? Ezekről és az ügyészi munka egyéb anomáliáiról beszélgettünk Tóth Mihály büntetőjogásszal.
Ember a vonal alatt. Ez a címe a Bächer Ivánnal készült interjúnak, amelynek apropóját új könyve adta. A mindig karakteresen fogalmazó tárcaíró keserű látleletet ad mai világunkról, mint mondja, „a politikai elit az elmúlt húsz évben szándékosan hülyítette a társadalmat”.