Lapajánló

A címlapon Tétényi Éva, Esztergom polgármestere, akinek munkáját szisztematikusan ellehetetleníti a város fideszes frakciója. Tíz férfi egy nő ellen. Egy bátor asszony portréját rajzolja meg a 168 Óra.
(A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.)

2011. április 13., 11:57

A lap beszámol a múlt hétvégi nagy budapesti tüntetésről, a zúgolódó rendőrök e heti demonstrációjáról pedig az internetes vitafórum résztvevői cserélnek eszmét. Az egyik vitázó arra figyelmeztet: „Ellenzékben a Fidesz legazemberezte, kommunista bérencezte a rendőrséget, hatalmon hazugnak, megbízhatatlannak nevezi őket.”

Orbán vesztésre áll Európában – állítja a volt külügyminiszter, szocialista képviselő, Kovács László, aki szerint Orbán állandóan harcolni és győzni akar. Az Európai Unióhoz való viszonyát is ez határozza meg, de ez a harc súlyos károkat okoz Magyarországnak.

Mi az oka annak, hogy az Európai Unió meghatározó országai Varsót fontosabb partnernek tekintik, mint Budapestet? A 168 Óra kérdésére Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete válaszol.

Bolgár György folytatja sorozatát, amelyben szembeállítja a jobboldal kijelentéseit a tényekkel. Ezúttal Orbán Viktor, Budai Gyula és Schöplin György állításait kommentálja.

Múlt héten egy államtitkár felülbírálta a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítását, mert azt – szerinte – „át kell értékelni”. A kijelentés és a hozzátartozó magyarázat ellen nyílt levélben tiltakoztak neves történészek. Egyikük, Kovács M. Mária, a Közép-európai Egyetem történészprofesszora nemcsak az ügy hátteréről adott információt lapunknak, hanem kifejtette azt is: Magyarországon jelenleg új államalapítás zajlik. Ugyanis a tervezett alkotmányszövegből az derül ki: a most születő állam az 1944 márciusa előtti korszakban látja elődjét.

Nemrég jelent meg Grecsó Krisztián új regénye Mellettem elférsz címmel. Művében a szerző felmenőinek történetei, családi titkok után nyomoz, a múltfeltárásról meg azt mondja: „A személyes mítoszok révén lehet csak igazán szeretni a hazát.”

Interjú készült Csizmadia Tiborral, aki távozni kényszerült az egri színház éléről, s akinek helyére a fideszes többségű megyei önkormányzat egy lojális színészt nevezett ki.

Portrét adunk Fesztbaum Béláról, a Vígszínház kiváló karakterszínészéről, akit márciusban Jászai Mari-díjjal tüntettek ki.

A szmolenszki repülőgép-katasztrófára emlékezik és a szerencsétlenség politikai következményeit elemzi Glóbusz rovatunkban Aczél Endre.

Az egykori ezüstcsapatról ír Kelecsényi László, aki egy olyan csapatösszeállítást is közöl, amelyre az idősebbek még bizonyára emlékeznek: Grosics - Mátrai, Sipos, Sárosi - Bozsik, Kotász - Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi.

Végül hadd hívjam fel a figyelmüket a Levélhullásban megjelent reflexióra, amelyet az LMP országos választmányának két szóvivője, Szél Bernadett és Vágó Gábor írt, felszínesnek, egyoldalúnak és igaztalannak tartva előző héten megjelent írásunkat, amelyben az LMP első évét elemeztük „Jobbra nincs út, balra nincs tér” címmel. Az LMP levelére lapunk főmunkatársa, az írás szerzője, Buják Attila válaszolt.