Lángolt az ATV épülete, ma már minden adás elmarad
Péntek délután kigyulladt az ATV székháza Budapesten a X., Kőrösi Csoma Sándor u. 31-ben. Információink szerint az épület tetőszerkezete gyulladt ki, a tűzoltók már a helyszínen vannak, négy autóval vonultak ki. Délután három óra előtt nem sokkal sikerült is eloltani a tüzet. Körülbelül százötven négyzetméteren égett a szigetelés.
Az ATV műsorvezetője, Krug Emília Facebook-oldalán azt is közölte, hogy ma minden adás elmarad.
Az Indexnek Németh S. Szilárd, az ATV igazgatója az Indexnek azt mondta, a tűzoltók gyorsan eloltották a tüzet. Tetőtéri hegesztés közben pattant el egy szikra, amely lángot vetett, egy műanyag kábel pedig kigyulladt. A tűzoltók most tartanak ellenőrzést az épületben, hogy visszatérhetnek-e hírtelevízó munkatársai. A műsor nem szakadt meg az incidens miatt.
A székházat éppen bővítik – írja a hvg.hu –, a tűz pedig azon a területen üthette fel a fejét ahol a munkálatok folynak.
Ezt a videót olvasónknak, Papp Ildikónak köszönjük a helyszínről.
Bihari Ádám, a hírtelevízió riportere néhány percen át élőben közvetítette az eseményeket.
Este, azután, hogy hőkamerával átvizsgálták a székház tetőszerkezetét, és nem találták nyomát parázsnak, a tűzoltók levonultak a helyszínről, és átadták a rendőrségnek. Az épületben újra van áram, a BRFK közérdekű üzem működésének gondatlanságból elkövetett megzavarása miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított az ügyben.
Cikkünk folyamatosan frissül!