L. Simon: Cenzúra és véleményterror a Facebookon

Normális működési modellt, magyarországi adózást és a magyar jogszabályok betartását várja L. Simon László a tavasszal napirendre kerülő Facebook-szabályozástól.

2021. február 23., 09:29

Szerző:

„Az, hogy az ember bizonyos dolgokat megszokott, elvisel, abból nem következik, hogy nem teszi szóvá vagy nem szomorkodik a vitakultúrának ezen a szintjén. Kénytelen vagyok elfogadni, hogy a vitakultúra ilyen, de szót emelek ellene” – mondta L. Simon László ma reggel Fiala János Keljfeljancsi című műsorában.

Az országgyűlési képviselő szerint most sokkal inkább bevonódik a közönség a vitákba, mint korábban, amikor még nem voltak adottak a véleménykifejezésnek ilyen közvetlen, és tömeges formái.

Tavasszal Varga Judit igazságügyi miniszter törvényjavaslatot készül benyújtani az Országgyűlés elé, amelyben fellépnének a Facebook és más közösségi oldalak cenzúratevékenysége ellen. Magyarországon kívül is több olyan EU-tagállam van, amely nem várja meg az egységes szabályozást és sajátot készít.

Lengyelország idén januárban mutatta be saját „lex Facebookját”, amelynek megalkotása mögött hasonló érvek állnak, mint a Varga Judit által említettek. A javaslat szerint Lengyelország külön testületet hozna létre, amely jogorvoslati lehetőséget biztosít azoknak, akik úgy érzik, jogtalanul cenzúrázta őket adott közösségi médiaszolgáltató. 

Arra a felvetésre, hogy milyen Facebook-szabályozást szeretne látni, L. Simon azt mondta, „normális működési modellt és a magyarországi adózást szorgalmazza, illetve a magyar jogszabályok betartását”. Szerinte „ami a Facebookon ma zajlik, az cenzúra, véleményterror”.

(Kiemelt kép: MTI | Balogh Zoltán)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.