Bár a KRESZ tiltja, mégis vírusként terjed ez az életveszélyes trend az autósok körében
Újabb, a KRESZ szabályaira teljesen fittyet hányó trend terjed az autósok körében.
Életveszélyes, a KRESZ szabályaival ellentétes mutatványról készült videót osztott meg a hivatalos oldalán a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF), a felvételen egy autós szabálytalanul megáll egy magyarországi alagútban, majd felváltva táncot lejtenek és integetnek a párjával a biztonsági kamerának – szúrta ki az Index. A lap felidézte, hogy nagyjából két hete már posztoltak egy hasonló esetről, akkor egy fiatalokból álló csapat szállt ki egy járműből, és kezdett az alagútban fotózni, videózni.
A felvétellel ugyanakkor az MKIF nem a jópofaságra kívánta felhívni a figyelmet, hanem inkább arra, hogy mennyire veszélyes megállni egy alagútban. Ennek pedig hangot is adtak, amikor azt írták:
„Bár egészen más körülmények között még akár jópofa is lehetne ez a kis »szombat esti láz«, sajnos ez most egy rendőrségi feljelentést ért.”
Az MKIF egyébként azt is hangsúlyozta a posztban, hogy tilos megállni az alagútban, tiltja a KRESZ, és rendkívül kockázatos is egy hasonló mutatvány. „Megéri ilyen életveszélyes mutatványokért kockáztatni? Nem hinnénk…” – fűzték hozzá.
Több ponton változik a KRESZ
Ahogyan arról korábban a 168.hu is beszámolt, hamarosan több ponton is módosítanák a KRESZ-t, ami több dolgot is megváltoztatna a közlekedés terén. Többek között szabályoznák az elektromobilitási eszközök használatát, illetve szigorodhatnak a motorosok védőfelszerelésére vonatkozó előírásai is. Ám ezeken felül is szükség lenne változtatásokra.
Egyes vélemények szerint jobban kellene szűrni az idős, műszaki szempontból aggályos járműveket, valamint a vezetésre alkalmatlan sofőröket. Mások pedig abban látnák a KRESZ szabályok módosításának az alapját, ha a különböző egy- és kétkerekű eszközökkel való közlekedést szabályoznák, és tisztáznák, hogy ezek a járművek minek számítanak. Ugyanis más szabályok vonatkoznak a gyalogosokra és mások a járművezetőkre. Azaz ha egy kerékpáros a kerékpáron ül, akkor járművezető, de ha tolja, akkor hirtelen gyalogossá válik. Ez némely esetben veszélyhelyzeteket okozhat. Ehhez még hozzájönnek a rolleresek, az ételfutárok, akik olyan sebességgel haladnak, mint bármilyen más jármű.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay)