Közveszélyes hatalom

- Már a rendszerváltás utáni felmérések is jelezték: a magyarok nem bíznak a honi pártokban, a parlamentben, ráadásul egymással is gyanakvóak. Újabb kutatások szerint az elmúlt húsz évben csak fokozódott itthon a bizalmatlanság. Prognosztizálható volt a demokrácia szétesése?

– Tény: a legutóbbi, 2008-as hazai bizalomvizsgálatok már egy, az értékvilágában széthullott társadalom képét mutatták. S az alapbajok valóban a rendszerváltásig vezethetők vissza: a politikai átalakulásokat felülről vezényelték, így a többség nem tudhatta, mit jelent a demokrácia és a jogállamiság. Fogalmuk sem lehetett arról, miféle új normák szerint kellene élniük. Sokkolóan hatott rájuk a piacgazdaságból adódó versenyhelyzet is, amely fölerősítette az egyenlőtlenségeket. A totális elbizonytalanodásban hiányzott az önvizsgálat, illetve a párbeszéd arról, mit gondolunk a demokrácia alapértékeiről, a szabadságról, az emberi méltóság tiszteletéről, érvényesülésről, teljesítményről, igazságosságról. Máig ezt az adósságot cipeljük magunkkal. Márpedig demokrácia csak úgy működhet, ha legalább minimális egyezségre jutunk a leglényegesebb morális és társadalmi kérdésekben.

- Kinek a felelőssége, hogy a konszenzus elmaradt?

– Nem hiszem, hogy ez bárkin számon kérhető: negyvenévnyi szocializmus után nem könnyű új közös értékrendet kialakítani. Nyilván segített volna, ha ezek a tisztázó viták helyi, lokális közösségekben, iskolákban, munkahelyeken zajlanak le. Ám az alulról jövő társadalmi kezdeményezéseknek sosem volt hagyományuk nálunk. Fontos lett volna az is, hogy megerősödjön egy olyan szellemi, gazdasági elit, amely a politikától függetlenül képes közvetíteni az általános demokratikus normákat. Ehhez az elit nemcsak gyenge volt, de a hitelességét is gyorsan elveszítette. Lehetnénk akár büszkék is az elmúlt húsz év komoly teljesítményeire, mégis általános nézet lett idehaza: az egzisztenciális érvényesülés, a meggazdagodás nem az egyéni teljesítménytől függ. Gyanús, aki sikeres. A honi demokrácia szellemiségének leginkább az ártott, hogy – pozitív példaképek híján – szinte kizárólagossá vált és óriásira nőtt a politika „mintaszerepe”.

- Mitől függ, hogy bízunk-e a politikában?

– Demokráciában a hatalom akkor megbízható, ha az intézkedései átláthatók, döntései számon kérhetők és ellenőrizhetők. Ha ez hiányzik, a szavazópolgárok elkönyvelik, hogy a politikai vezetők korruptak, s tetteiknek semmi következménye nincs: akit ma esetleg leváltanak, holnap másik pozícióban tűnik fel. A többség általában azt gondolja: ha „fönt” szabad lopni, csalni, az „lent” kicsiben is megengedhető. Itt a jogkövető magatartás egyáltalán nem vált a mindennapi élet normájává. Épp ezért többnyire eleve azt feltételezzük a másikról: bizonyára átvág, becsap minket. Az állandó gyanakvás paranoid légkörében élünk. A bizalom legfeljebb partikulárisan, szűk családi és baráti körben jelenik meg, ám a „körön kívüliekkel” már bizalmatlanok vagyunk. Mi a „rokonok országa” lettünk. Csakhogy a demokráciát súlyosan rombolja, ha az „uram-bátyám” viszonyok a meghatározóak.

- Miközben azt is jelzik a társadalomkutatások: a magyarok önmagukban sem bíznak.

– Az önbizalom szintén a társas kapcsolatoktól függ. Külföldi összehasonlító elemzésekből az is kiderül: alapvető a különbség a magyarok és a más európai országok polgárai között. Más nemzetek tagjai sokkal inkább felismerik, hogy a céljaikat összefogással, egymással kooperálva valósíthatják meg. Nálunk viszont nagyon gyenge az együttműködési készség. Mi atomizált, önző és irigy társadalom vagyunk, de még az individualizmusunk sem következetes. Utáljuk a politikát, noha elvárjuk, hogy ha bajba kerülünk, azonnal gondoskodjon rólunk az állam. A felelősséghárítás szinte karaktervonásunkká vált. Önértékelésünket az is aláássa: gyakran nem a saját lehetőségeinkhez mérjük eredményeinket. Folyton ahhoz viszonyítunk, hogy máshol még jobb, másoknak még több jutott. A féltékenység, az önfelmentés és a bűnbakkeresés általános jellemzőnk lett.

- A Fidesz kétharmados győzelme és a Jobbik parlamenti térnyerése azt is mutatja: a megosztásra és a gyűlöletkeltésre itt nyerőpolitikát lehet építeni. Úgy tetszik: a tavalyi választáson az emberek a szabadságra mondtak nemet, a demokráciát szavazták le.

– Pedig a három évvel ezelőtti vizsgálataink azt is jelezték: a politikától itthon ugyan sokan elfordultak, ám a jogállam intézményeiben – az Alkotmánybíróságban, a Köztársasági Elnöki Hivatalban, a rendőrségben, az önkormányzati szervekben – még mindig bíztak. Vélhetően azért, mert ezen intézmények mégiscsak bizalomerősítően működtek. A szavazók 2010-ben szerintem azt fejezték ki: elegük van a politikai korrupcióból, az állandó széthúzásból, nyugalomra, szociális biztonságra vágynak és erőskezű vezetőre, aki rendet teremt a zűrzavarban. Nem gondolták végig, milyen következményekkel járhat, ha ekkora hatalommal ruháznak fel egy pártot és elnökét. A kétharmados többség ugyanis ön- és közveszélyes.

- Hogy érti?

– Ha a hatalomnak nincs semmilyen kontrollja – illetve csakis saját maga –, a rendszer szükségszerűen önkényuralomba torkollik. De ebbe csakis belebukni lehet, hiszen a választók a demokráciában nem a diktatúra kiépítésére adnak felhatalmazást. Nem véletlen, hogy már jelentősen csökkent a Fidesz népszerűsége. Bár még mindig sokan vannak, akik egyelőre nem akarják bevallani maguknak: megint illúziókban bíztak, és ismét átverte őket a politika.

- Noha a Fidesz propagandája a „nemzeti együttműködésről” még vonzó is lehet a bizalomhiányos országban.

– A „nemzeti” ma a kirekesztést jelenti: aki nem kormánypárti, az idegen, nem tartozik a nemzethez. De a „nemzeti együttműködés” lózungját már egyre kevesebben hiszik el: üres retorikával nem lehet sokáig megvezetni a társadalmat. Valószínűnek tartom, hogy a Fideszben csalódottak félreteszik világnézeti ellentéteiket, s az eddigi megosztottság után előbb-utóbb közeledni kezdenek egymáshoz.

- Mégsem növekedett a demokratikus ellenzéki pártok támogatottsága. S bár sokan vannak, akik abban bíznak, nemsokára hatalmas társadalmi mozgalmak szerveződnek, ez ma még elég utópisztikus. Ha viszont a kiábrándult jobboldali hívek kapaszkodók nélkül maradnak, fokozódhat a radikalizálódás.

– Sajnos ezt sem lehet kizárni. Az, hogy Gyöngyöspatán jobbikos polgármestert választottak, egyértelműen arra utal: növekszik azoknak a száma, akik úgy látják, a Fidesz sem képes kezelni a társadalmi és etnikai konfliktusokat. Egyetértek önnel: a civil mozgalmak gyors megerősödésében reménykedni – utópia. Idő kell a szerveződésükhöz. A legfontosabb, hogy elkezdődjön végre a közös gondolkodás arról: melyek azok a demokratikus minimumok és társadalmi alapértékek, amelyekért össze kell fogni. De bárki kerül is legközelebb hatalomra, nagyon nehéz dolga lesz. A jelenlegi kormány új alkotmánya az emberi és a szabadságjogokat korlátozza, feltételekhez köti. Ez egyetlen demokratikus rendszernek sem lehet az alaptörvénye. Ám ha a következő kormány semmisnek nyilvánítaná a Fidesz „húsvéti alkotmányát”, az a jogállamot is veszélyeztetné. Hiszen akkor a jövőben bármelyik politikai kurzus bármilyen törvényt felrúghatna, ha az nem tetszik neki. Demokrácia így sem működhet. Magyarország tragikus csapdába került.