Köves Slomó szerint Gyöngyösi Mártonnak nincs helye a széderasztalnál

Gyöngyösi Márton nem adott magyarázatot korábbi, antiszemita parlamenti felszólalására, nem lép fel a rasszizmus ellen, pártjának „néppártosodása” pedig hiteltelen, ezért érthetetlen a meghívása az Egyesült Államok nagykövetségének széderestéjére – fejtette ki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője, az óbudai zsinagóga rabbija.

2023. április 11., 15:13

Szerző:

Széderestet tartottak az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége szervezésében, melyen jelen voltak a Magyarországi Zsidó Hitközség Szövetsége (Mazsihisz) képviselői, illetve Nagy Ervin színész mellett Gyöngyösi Márton, a Jobbik–Konzervatívok elnöke is. „Csodálatos széderestet tartottunk, amelyen különböző nézőpontokat és tudományágakat képviselő, más-más háttérből érkező magyarokkal közösen gondolkodhattunk el a szabadság jelentésén. Boldog pészahot!” – írta akkor David Pressman az amerikai nagykövetség oldalán. 

Mint ismeretes Gyöngyösi korábban a következőket mondta egy parlamenti felszólalásában: „Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője az Indexnek nyilatkozott a Jobbik-elnök meghívásáról, emígyen: 

„Gyöngyösi Márton a pészahi széderasztalnál körülbelül olyan, mint egy pedofil díszvendég az óvodai nevelésről szóló konferencián vagy a »néppártosodott Ku-Klux-Klan« vezetője a Martin Luther Day ünnepségen. Érthetetlen, odaengedése pedig tapintatlan, udvariatlan.”

Hozzátette: „Félreértés ne essék! A zsidóság hisz a megtérés, a tsuva erejében. 2012-ben azt az álláspontot képviseltem, hogy Szegedi Csanádnak, a Jobbik levitézlett, zsidó származású alelnökének meg kell adni a lehetőséget, hogy megtérjen. Ennek feltétele a közismerten rasszista pártból való kilépés, saját tévelygésének jóvátétele, értsd: közismertségének arra való felhasználása, hogy korábbi rasszista ideológiájának veszélyeire hívja fel a figyelmet. Saját személyes történetének példáján keresztül nyilvánosan lépjen fel korábbi elvei és a rasszizmus ellen. Még akkor is, ha az Országgyűlés elmúlt évtizedeinek legantiszemitább felszólalásában a zsidó származású magyarokkal kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatról értekezett. Ennek dacára,

ha Gyöngyösi Márton kilépne a rasszizmust hirdető Jobbikból, mindannyiunkkal megosztaná, hogyan is volt lehetséges, hogy egy antiszemita pártnak volt éveken keresztül élvonalbeli politikusa és szószólója, és azután hogyan jutott a felismerésre, hogy tévedett, nos, ez esetben neki is kellene esélyt adnunk a jóvátételre. Sőt, ha találunk rá valamilyen legitim okot, akár még egy széderestére is oda lehetne engedni. Persze ez esetben is nehezen lenne érthető, hogy milyen megfontolásból éppen ő az egyetlen meghívott politikus egy ilyen eseményen. De Gyöngyösi Márton esetében nem erről van szó”

– szögezte le Köves Slomó. Mint kifejtette: „(Gyöngyösi) egy olyan pártnak az elnöke, amely hosszú éveken át szimbóluma volt a legújabb kori magyar rasszizmusnak, és maga ennek a pártnak a színeiben hozta vissza a Tisztelt Házba a nyílt antiszemita retorikát. Egy olyan pártnak a vezetője, amely az úgynevezett »néppártosodás« után is egy »tetűcsúszdásozó« és »judapestező« jelöltet indított az országgyűlési választáson, és mindeközben olyan elnöktársa volt, aki a »néppártosodás« közepette a menyegzőjén egy erősen »heil hitlerezésnek« látszó gesztussal ünnepelt.”

A zsidó hagyomány szerint a megtérés három lépésből áll. A megbánás, a megvallás és az elhatározás a változásra – magyarázta Köves Slomó, az óbudai zsinagóga rabbija. „Bölcseink azt tanítják, hogy ha háromból egy is hiányzik, akkor az olyan, mintha a tisztátalan ember alámerülne a tisztaságot hozó rituális fürdőben, miközben csúszómászót szorongat a kezében” – tette hozzá. 

(Kiemelt képünk: Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija aláírja a Tórát a Vörösmarty utcai Zsinagóga megnyitóján, 2021. augusztus 27-én.. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.