Kövér ül Orbán székébe?

Az RTL Híradó úgy tudja, a második forduló után új elnöke lehet a Fidesznek, Orbán Viktor ugyanis lemond. A pártelnöki posztra Pokorni Zoltán és Kövér László esélyes.

2010. április 20., 07:06

Az új kormány miniszterelnöke minden bizonnyal Orbán Viktor lesz, akit a tervek szerint miniszterelnök-helyettesként hárman helyettesítenek majd, Varga Mihály a Fidesz alelnöke, Semjén Zsolt, a KDNP jelenlegi frakcióvezetője, és Navracsics Tibor, aki a Fidesz frakciót vezette idáig. Az Országgyűlés elnökének pedig valószínűleg Schmitt Pált, a párt Európai Parlamenti képviselőjét kéri fel a Fidesz elnöke.

A külügyminisztériumot Martonyi János vezetheti, ezt Orbán Viktor maga jelentette be még az első forduló előtt. Honvédelmi tárcát információink szerint Hende Csaba irányítja majd, aki korábban az Orbán-kormányban az igazságügyi minisztérium politikai államtitkára volt.

A földművelésügyi tárca élére várhatóan Fazekas Sándor, Karcagi polgármester kerül.

Létrehoznak majd egy úgynevezett humán csúcstárcát. Ezt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora, Réthelyi Miklós vezetheti. A csúcstárcához három terület tartozik majd. Az oktatás, az egészségügy, és a kultúra. Az oktatást a KDNP parlamenti képviselője, Hoffmann Rózsa, az egészségügyet pedig Szócska Miklós felügyeli, aki a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója, a kultúra pedig a Szépművészeti Múzeum jelenlegi igazgatója, Baán László felügyelete alatt áll majd.

Az RTL Híradó úgy tudja, Orbán Viktor lemond a pártelnökségről. Feladatát pedig vagy Pokorni Zoltán vagy Kövér László veszi majd át.