Kövér azt sem tudja, merre folyik a Tisza

Nem nekem és a Fidesznek kell magyarázkodnia, hanem azoknak, akik az elmúlt nyolc évben tudatosan tönkre tették Magyarországot, és benne Békés megyét – válaszolta kedden Békéscsabán Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke arra a szocialista felvetésre, miszerint a viharsarki térség elárasztásáról és rezervátummá nyilvánításáról nemrégiben Jászszentandráson mondott szavai a jobboldali párt hivatalos álláspontját vagy a politikus magánvéleményét tükrözik.

2010. február 24., 07:07

Kövér szerint kiforgatta és manipulálta mondandóját a „baloldali nómenklatúra gazdasági köreihez” köthető Egyenlítő Tv. A Békés megyei MSZP közben azt kérdezi: Kövér szavai egyben a Fidesz megyei választási programjának is tekinthetők vagy sem?

Nem akar magyarázkodni, főként nem a kelleténél hosszabban a nemrégiben Jászszentandráson tett és Békés megyét érintő mondatai kapcsán Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke – legalábbis ez derült ki kedd délutáni békéscsabai sajtótájékoztatója előtt, amelyet a „Merre tovább Magyarország, merre tovább magyar mezőgazdaság?” – címmel meghirdetett lakossági fóruma előtt tartottak.

Mint a 168ora.hu az elsők között számolt be, Kövér 2010. január 27-én a jászsági településen egyebek között azt mondta, hogy „...egy nagy rezervátum lesz Békés megye. Megint el lehet árasztani a Tiszával, meg kell szüntetni a szabályozást, és akkor legalább lehet nemzeti parkokat csinálni.”

Kövér keddi békéscsabai fellépése előtt a Békés megyei szocialisták rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Nagy László országgyűlési képviselő a fentiekkel kapcsolatban egy nyílt levelet olvasott fel.

Ebben, Kövér idézett mondatai kapcsán, öt kérdést tettek fel a térségi MSZP-sek. Azt firtatták, hogy a Békés megyét érintő mondatok a Fidesz hivatalos álláspontjának tekinthetők, vagy csupán Kövér magánvéleményét tükrözik? Azt is kérdezték, hogy a Békés megyei fideszes képviselők osztják-e Kövér véleményét, ha igen, akkor továbbra is képviselni akarják-e a megyét? Kérdésként hozzáfűzték, ha nem értenek egyet a választmányi elnök mondandójával, akkor Kövér vagy a Fidesz Békés megyei politikusai lépnek vissza az képviselő-jelöltségtől? Végül azt tudakolták, hogy Kövér szavai tekinthetők-e a Fidesz megyei választási programjának vagy sem?

„Még ha cinikusan is tette ezeket a kijelentéseket Kövér, szavai akkor is morbidak és elfogadhatatlanok” – hangsúlyozta Nagy László.

Erre mondta válaszul a Fidesz második embere, hogy az ügyben nem neki, hanem az ország tönkre tételéért felelős szocialista politikusoknak kell magyarázkodniuk. Ehhez hozzátette, szavai egy kérdésre adott válasz részei voltak, amelynek azonban az elejét és a végét már nem ismertette az Egyenlítő Tv. A választmányi elnök megjegyezte, ő csupán arról beszélt, hogy a sok szempontból leszakadt és elmaradott térségek nehéz helyzetét ecsetelte, s ennek kapcsán éppen egy Békés megyei település példája jutott eszébe, ahol a felzárkózás utolsó lehetőségeként nemrégiben a vasúti szárnyvonalat is megszüntették.

Vélekedése szerint itt nincs munka, innen a fiatalok és a munkaerő elmegy az ország fejlettebb régióiba. Ezt bizonyítja az is, hogy az utóbbi években Békéscsaba lakossága 3 ezer fővel csökkent. Ezért, ha jön a várt fellendülés, akkor nem lesz hozzá helyben elég fiatal és képzett munkaerő, így végképp leszakadhat ez és más hasonló térségek is. Ezért beszélt szimbolikusan rezervátumról és Tisza vizével való elárasztásról.

„Aki ezeket a szavakat másképpen értelmezi, az vagy nem normális, vagy olyan aljas, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa” – jelentette ki Kövér.

Arról ugyan nem tett említést a Fidesz választmányi elnöke, hogy a leszakadó térség, Békés megye, és fővárosa, Békéscsaba immár négy éve fideszes vezetésű. S ezek szerint a helyi fideszes politikusok és erőfeszítéseik a legkisebb ráhatással sincsenek a térségbeli történésekre.

Magyarország vízrajzát ismerve pedig – még képletesen is – nehezen értelmezhető, hogy a Tisza vizével árasszák el azt a Viharsarkot, amely egyetlen ponton sem érintkezik második legnagyobb folyónkkal. Békés megyét legfeljebb a Körösök önthetnék el.

A térség leszakadása – sok más tájegységhez hasonlóan – tény. Ám arról Kövér és vendéglátója, Vantara Gyula békéscsabai polgármester, fideszes parlamenti képviselőjelölt is megfeledkezett, hogy az európai uniós csatlakozás óta soha nem látott nagyságrendű fejlesztési forrás, napjainkig összesen 135 milliárd forint érkezett Békésbe.

A sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva Kövér kifejtette, hogy a választási győzelem után ráér annak megfontolására, hogy a történtek miatt jogi elégtételt vegyen az Egyenlítő Tv-n vagy sem. Ekkor a 168ora.hu tudósítója arra emlékeztette Kövért, hogy éppen nyolc évvel ezelőtti, elhíresült békéscsabai köteles beszéde kapcsán sem sikerült a jogi elégtételt vennie. Ugyanis az azt nyilvánosságra hozó Tóth Károly MSZP-s országgyűlési képviselő ellen indított perét Kövér elvesztette.

A bíróság ugyanis kimondta, hogy lehet, a baloldali politikus nem idézte szó szerint Kövért, de – támaszkodva akkor más helyütt helyütt elmondott beszédeire – tartalmilag helyesen adta vissza az ott elhangzottakat. Ezt a választmányi elnök elismerte, de hozzátette, hogy másik megyében talán pergyőztes lehetett volna. Majd jelezte, ez részéről nem a Békés megyei bírósági ítéletek elleni értékítélet volt. (Sic!)

Kövér arra a kérdésre, hogy mely párthoz állhat közel az Egyenlítő Tv azt mondta, egyértelmű, hogy az MSZP érdekeit szolgálja. Ezt azzal egészítette ki, hogy tudomása szerint tulajdonosi körében a „baloldali nómenklatúrához köthető gazdasági társaság áll.”

A békéscsabai sajtótájékoztatón a Fidesz választmányi elnöke annak a reményének adott hangot, hogy az újonnan felálló parlamentbe „már csak nagyon kevés elvtárs jut be”.

A mérsékelt érdeklődés mellett megtartott lakossági fórumon tudósítónknak kiszólva: „Na, ezt írja meg!” – a felszólítás után kijelentette, hogy „1998 és 2002 között a Fidesz nem kormányzott jól.” Ám a teljes igazsághoz szerinte hozzátartozik, hogy előtte és utána mások ezt sokkal rosszabbul tették.