Kovács Zoltán szerint nyilvánvalóan Soros György áll a négy amerikai szenátor mögött, aki levélben kérte Donald Trumpot Orbán Viktor számonkérésére

2019. május 11., 21:32

Szerző:

Nemrég mi is megírtuk, hogy négy amerikai szenátor, a szenátus külügyi bizottságának két republikánus és két demokrata tagja levélben kérte Donald Trumpot, hogy vonja kérdőre Orbán Viktort a május 13-i találkozójukon a demokratikus intézményrendszer leépítése miatt. Erről a levélről kérdezte meg az RTL Klub Híradója Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt, akinek a válasza minden kétséget szertefoszlatott, szerinte ugyanis 

teljesen nyilvánvaló, hogy olyan amerikai képviselők (sic! )véleményéről van szó, akik kampányát valamilyen formában Soros György, illetve szervezetei finanszírozták.

A kérdésre, hogy esteleg nem elképzelhető, hogy a négy amerikai szenátor utánanézett annak, hogy néz ki az Orbán-kormány demokráciája, és Soros Györgytől függetlenül gondolja, amit gondol, Kovács Zoltán így felelt:

– Én attól tartok, hogy itt egyértelműen egy bevándorláspárti megnyilatkozásról van szó.