Kósa Lajos: A zsidóknak lehet, jól is esett megszavazni a nyilas vitézt

2019. november 30., 17:42

Szerző:

Végtelenül ostoba megjegyzést sikerült elejtenie Kósa Lajosnak szombaton a Fidesz ifjúsági szervezete,, a Fidelitas tisztújító kongresszusán. A politikus a kormánypárt önkormányzati választási kampányfőnökeként szólalt fel, hosszú fejtegetésbe bocsátkozva arról, hogy átalakultak a politikai viszonyok, és hogy érhettük meg azt, hogy

„a nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, hogy az antiglobalisták összeálltak a globalistákkal, hogy a nemzeti radikálisok átszavaztak arra a balliberális oldalra, amely eddig mindig rárontott a magyar nemzetre, hogy antifasiszták összeálltak az újnyilasokkal, a zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, jól is esett nekik – a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben”.

Ami „a nyilas vitézt” illeti, Kósa Lajos emlékeztetett, hogy a Jobbik nyíltan antiszemita politikusára, Kulcsár Gergelyre gondol, aki Budapesten egyszer beleköpött a holokausztnak emléket állító Duna parti bronzcipőkbe, ennek fényében pedig finoman szólva visszatetszően hangzik, hogy a zsidóknak „jólesett” rá szavazniuk. A politikus megjegyzését a Mérce közvetítésében lehet hallani, a hvg.hu hívja fel rá a figyelmet, a  1:22:20-nél kezdődik.