Kósa Lajos hoppon maradt, de a többi távozó miniszter 6,6 milliós „bánatpénzt" kapott
Végkielégítés, felmentés nem jár ugyan a minisztereknek megbízatásuk megszűntével, de nem kellett üres kézzel menniük, akiknek a szolgálataira nem tartott igényt Orbán Viktor miniszterelnök az új kormányban. A 24.hu közérdekű adatigényléssel kereste meg a Miniszterelnökséget, hogy megtudják, milyen címen és milyen összegű juttatást fizettek,
azaz Balog Zoltán, Fazekas Sándor, Kósa Lajos, Lázár János, Seszták Miklós, illetve Simicskó István mekkora apanázzsal távozott a posztjáról.
A kancellária a konkrét kifizetési listát nem, helyette a jogszabály idevágó passzusait küldte meg a portálnak. A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényből márpedig az derül ki, hogy az a miniszter, aki legalább három évig vezette a tárcáját, hathavi illetményével megegyező összegű juttatásra jogosult. (Lemondás esetén is jár pénz, csak nem hat-, hanem háromhavi illetménynek megfelelő juttatás.)
Így tehát: ha a miniszterek vagyonbevallásában szereplő havi bruttó 1 101 900 forint jövedelmet vesszük alapul, akkor
a távozó miniszterek féléves járandósága 6,6 millió forint.
A pénzt rövid úton meg is kellett kapniuk, a jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy a hatáskörgyakorlás megszűnésétől számított tizenöt napon belül egy összegben kell átutalni.
A távozó miniszterek közül a többségnek megvolt a három éve a bársonyszékben, hiszen Fazekas 2010-ben, a második Orbán-kormány idején került az agrártárca élére, az idén tavasszal romaügyi miniszterelnöki megbízottá kinevezett Balog Zoltán, továbbá Lázár János és Seszták Miklós 2014-től vezette az emberminisztériumot, a kancelláriát, illetve a fejlesztési tárcát.
Simicskó Istvánt viszont csak 2015 szeptemberében nevezték ki a Honvédelmi Minisztérium élére, így neki csak fél pénz, 3,3 millió forint járt. Ráadásul a lelépti díj feltétele, hogy legalább egy évet a posztján töltsön a miniszter, ilyen alapon Kósa Lajosnak ki kellett maradnia a szórásból, őt ugyanis csak 2017 októberében nevezték ki a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek.
Egyikükért sem kell olyan nagyon aggódni: Simicskó a hazafias nevelésért felelős kormánybiztos, Kósa pedig az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke lett az új ciklusban. Orbán Viktor tehát őket sem hagyta az út szélén.