Kósa felmentette Wittner Máriát

Kósa szerint Wittner Máriát más mércével kell mérni. A fideszes képviselő azt mondta: nem lehet köznapi mércével mérni azokat az embereket, akik a demokráciáért, a nemzet szabadságáért küzdöttek, majd jogos politikai nézeteik miatt halálra ítélték őket. Horn Gyulának egyébként jogszabály szerint jár ingyenes egészségügyi ellátás, ahogy Orbán Viktornak és egyéb állami méltóságoknak is.

2011. március 30., 07:45

Wittner Mária múlt héten tett kijelentésével kavart vihart, amikor a parlamenti vitában - egyébként Novák Elődnek válaszolva - azt mondta: "Köszönöm szépen Önnek, hogy Horn Gyulát a nemzet nagy királyának kiáltotta ki. Ha nem tudná, Horn Gyula hóhér volt. Hóhér volt a javából" - jelentette ki a képviselő. Wittner Mária úgy folytatta: "és most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az Önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből, már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni".

Nem Orbán Viktor miniszterelnök kegyelméből, hanem egy 11 éves törvény erejénél fogva kap egészségügyi ellátást Horn Gyula egykori miniszterelnök. Azaz Horn Gyulát senki nem tűri meg, mivel ez jár neki, ahogyan a jogszabály szerint jár ingyenes egészségügyi ellátás Orbán Viktornak és egyéb állami méltóságoknak is - tudta meg a

Klubrádió.

Egy 2000-es törvény értelmében ugyanis a miniszterelnököt és a volt miniszterelnököt a szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmény és a Miniszterelnöki Hivatal külön megállapodása szerint térítésmentes egészségügyi ellátás illeti meg - mondta Szilvásy István, az Állami Egészségügyi Központ egykori főigazgatója a Megbeszéljükben.

Az ominózus 39-es törvény még az első Orbán kormány regnálása alatt született, amely a közjogi méltóságok tiszteletdíjáról és juttatásáról szól. A miniszterelnöki fejezet 20-as paragrafusának 2-es pontja utal arra, hogy bizonyos juttatások megilletik a miniszterelnököket. A 13. paragrafus értelmében Horn Gyulát térítésmentes egészségügyi ellátás illeti meg - magyarázta az ÁEK volt főigazgatója.

Ez a jogszabály erejénél fogva illeti meg Horn Gyula volt miniszterelnököt, akit azért a Honvéd Kórház –Állami Egészségügyi Központban ápolnak, mivel jogszabály szerint ennek az intézménynek a szolgáltatásaira jogosultak a következő lehetnek: védett személy, állami vezető, a minisztérium kabinetfőnöke, a kormánybiztos és a törvény alapján állami vezetői juttatásra jogosult személyek.

Kósa: más mércével kell mérni

A készülő új alkotmányról és Wittner Mária Horn Gyulát érintő kijelentéséről is kifejtette véleményét Kósa Lajos kedden az

ATV Start-ban.A Fidesz alelnöke azt mondta, nem lehet köznapi mércével mérni azokat az embereket, akik a demokráciáért, a nemzet szabadságáért küzdöttek, majd jogos politikai nézeteik miatt halálra ítélték őket. Ezért Kósa nem ítéli el Wittner Máriát, ahogy egyébként Mécs Imrét sem ítélte el soha, amiért végül „a szocialista pártban kötött ki Horn Gyula mellett”.

"Ez a gyűlölet hangja"

"Ezek a mondatok minden emberi érzést nélkülöznek, ez a gyűlölet hangja" - jelentette ki a szocialista pártelnök, Mesterházy Attila. Hozzátette: azóta várják Wittner Mária és a Fidesz bocsánatkérését is, hiszen a hozzászólást a kormánypárti padsorokból megtapsolták.

Mivel ez nem történt meg, az MSZP arra szólítja fel a fideszes politikust, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról és távozzon a közéletből.

Mesterházy Attila azt is mondta: különösen tragikus, hogy egy olyan politikus beszél így, aki maga is szembenézett a halállal, ráadásul egy olyan emberről, aki nem tudja magát megvédeni - írta az MTI.

A kérdésre, hogy az MSZP fontolgat-e bármilyen tiltakozást - akár demonstrációt, akár internetes akciót - arra az esetre, ha Wittner Mária nem mond le, a pártelnök úgy válaszolt: egyelőre várják a fideszes politikus visszavonulását. Hozzátette: azt kérte a Facebookon, hogy akiket felháborítanak a fideszes politikus szavai, ott "úgymond lájkolják a Horn Gyuláról szóló oldalt".

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz képviselőcsoportja Wittner Mária szavait úgy értékelte, "a múlt nagy vitái még mindig itt vannak közöttünk", az MSZP elnöke azt mondta: ez nem ad felmentést a kormánypárti politikusnak, aki "egy másik ember halálát kívánta"