Újra bekapcsolják a közkutakat a Szabolcs megyei szegregátumokban, hogy a legszegényebbek között ne terjedjen el a vírus
Évek óta fennálló probléma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy a főként romák lakta város-és településrészeken található közkutak javarészt nem üzemelnek.
Mivel ezeken az eszközökön van egy fogyasztási limit, ameddig az önkormányzat állja a számlát és ezt sok helyen már túllépték, ezért döntöttek a lekapcsolásuk mellett. Ha nem is helyezték üzemen kívül, akkor is csökkentett üzemmódban működtek.
A helyzet most megoldódni látszik,
mivel a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete elérte, hogy a koronavírus-járvány idején ezek a kutak működjenek. Erről a szervezet elnöke számolt be a 168 Órának.
Glonczi László elmondta, Tiszavasvári és környékéről érkeztek az első jelzések hozzá, hogy egy ilyen közkút nem működik. Ha pedig folyik is belőle valami, akkor szennyezett, így fogyasztásra alkalmatlan.
Ezt követően egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Népegészségügyi Szolgálat munkatársaival, akik gyorsan léptek. Az egyesület elnöke ezt követően fordult a hatósághoz azzal a kéréssel, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az összes ilyen közkutat nyissák meg a járványveszélyre való tekintettel. Mint mondta, ez a megelőzés szempontjából fontos.
Így sikerült azt elérni, hogy
visszakapcsolják a közkutakat a megye területén a Nemzeti Népegészségügyi Központ utasítására.
A Tiszavasvárihoz közeli Józsefházán ez már pénteken megtörtént, az egészségügyi hatóság szakemberi hétfőn kiszállnak, hogy a minőségét is bevizsgálják.
Egyúttal elrendelték a berendezések fertőtlenítését is.
Glonczi László szomorúnak nevezte, hogy ezeken a településeken
az önkormányzatok "nem nagyon hatékonyak ebben a kérdésben és nem nagyon segítik a mélyszegénységben élő embereket."
Abban is igyekszik változást elérni, hogy azokban a háztartásokban, ahol a közműtartozás miatt kikapcsolták a vízszolgáltatást, ismét legyen víz.
Ezt a legjobban az úgynevezett kártyás módszerrel lehet elérni. Ez a fizetési mód a feltöltőkártyás mobiltelefonok esetében lehet ismerős. Itt előre be kell fizetni egy összeget, ezért a vízóra tulajdonosa kap egy bizonyos mennyiségű köbmétert. Ha ez kimerül, akkor egyszerűen lekapcsol a szolgáltatás. A módszer a tartozásfelhalmozódás kiküszöbölésére szolgál.
A törvényben előírt szociális szükségeket fedező mennyiség természetesen ezt követően is rendelkezésre áll, ami 20 litert jelent naponta egy főre vetítve. Persze ezt is ki kell fizetni, amire a legtöbb szolgáltatónál a következő kártyafeltöltésnél van lehetőség. Így ha valaki mondjuk 4 ezer forintért felölti a kártyáját, 2 ezer forinttal rendezi adósságát, a másik kétezer forintért pedig vízhez jut.
Glonczi László szerint ezzel a módszerrel jól jár az ügyfél is, meg a szolgáltató is, mert a tartozás "apró lépésekben, de meg fog térülni."
"Ki kell mondani, hogy járvány idején a legveszélyeztetettebbek, azok, akik mélyszegénységben élnek. Ahhoz, hogy a lehető legkevesebb ember kapja el ebből a rétegből a vírust, az kell, hogy akadálymentes vízellátás legyen."
- fogalmazott a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnöke.
Erre pedig szerinte két megoldás van: a közkutak megnyitása és a már említett kártyás vízórás szolgáltatás elterjesztése.
Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében úgy tűnik, az egyik felét már sikerült megoldani.