Orbán Viktor bejelentette: két koronavírussal fertőzött ember van Magyarországon, iráni diákok
Orbán Viktor jelentette be a Facebook-oldalán egy videóban:
Két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon. Két iráni diákról van szó, a Szent László Kórházba szállították őket – mondta.
Most úgy tűnik, hogy tünetmentesek, de a fertőzés tényét azért megállapítottuk, mondta. A szükséges számú kezelőszemélyzet, ápolók, orvosok rendelkezésre állnak és felkészültek, mondta el, rendelkezésre állnak az orvosi eszközök is, így maszkok is, emelte ki.
Közben az ATV úgy értesült: elképzelhető, hogy a Semmelweis Egyetem gyógyszerész karának hallgatói a koronavírussal fertőzött diákok. Az egyetem kommunikációs igazgatója ezt nem erősítette meg, csak annyit mondott: az Operatív törzs adhat tájékoztatást. Az ATV szerint a két iráni diák február 22-én jött vissza az országba.
Orbán Viktor bejelentését megvárva tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője és Szlávik János, a a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa
Mindkét iráni diák jó állapotban van Szlávik János szerint, enyhe tüneteik vannak, izolációban tartják őket a Szent Lászlóban. Az egyik diák maga jelentkezett szűrésre, kíváncsi volt, hogy megfertőződhetett-e Irányban, a másik esetében a kórháznál gondolták úgy, hogy elvégzik rajtuk a koronavírus-tesztet.
A nap folyamán az egyik diák feleségét, míg a másiknak a barátnőjét is elkülönítették. Hogy hogyan kapták el a betegséget, merre jártak Magyarországon, ennek kivizsgálása jelenleg is zajlik. Elhangzott, hogy az iráni újévet ünnepelendő nemrég mindketten otthon jártak, visszatérésük után szűrték ki őket, ugyanakkor az iráni újévet március 21-én ünneplik.
Bár az eseményt 18 óra 30-ra hirdették, addig nem kezdték el, míg például az M1-en meg nem jelent a hír. Vagyis az állami média már előbb tudott az esetről, mint a meghirdetett sajtótájékoztatóra meghívott újságírók, tévéstábok.