Operatív Törzs: 261 új fertőzött van, nincsen újabb halálos áldozata a járványnak
261-re emelkedett a fertőzöttek száma, 28-an gyógyultak meg, nincsen újabb halálos áldozata a járványnak az elmúlt 24 órában
- erről számolt be az országos tisztifőrvos. Müller Cecília továbbra is azt kéri, hogy valaki azt gyanítja, hogy megfertőződött, akkor maradjon otthon és hívja háziorvosát. Ha utólag pozitívnak minősül a beteg, akkor csökkenthető a kontaktusok száma.
Arról egy szót sem ejtettek, hogy a tegnap délután elhunyt 37 éves brit nagykövet helyettesének voltak-e alapbetegségei, hiszen az Operatív Törzs többször is hangsúlyozta - csak úgy, mint Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón - halálos veszéllyel csak akkor jár a vírus, ha más egészségügyi problémákkal is küzdött a beteg.
Jelezte azt is, hogy a sürgősségi ellátások nem maradhatnak el a járvány idején sem.
A maszkok viselésével kapcsolatban azt mondta, az egészségügyi dolgozóknak feltétlenül szükséges ezt viselni. Hogy pontosan milyen típusút kell viselniük, azzal tisztában vannak. Otthoni betegápolás közben vagy ha valakinek biztonságérzetet ad a sebészeti szájmaszk, akkor használja, de önmagában nem elégséges. Müller Cecília hangsúlyozta, az összes óvintézkedést be kell tartani, ezek nem mellőzhetőek. Ide sorolta a kézmosást vagy a csoportosulások elkerülését.
A biztonságérzés fontos, de lényeges, hogy jól is használjuk a maszkokat - jelentette ki az országos tisztifőorvos.
Az Operatív Törzs vezetője Lakatos Tibor elmondta, 4590 hatósági házi karantént rendeltek el eddig. Az ellenőrzések során 172 esetben szabálysértési feljelentést tettek és 28 esetben helyszíni bírságot szabtak ki.
Megállapította, hogy
a hatósági intézkedések eredményesek voltak és valamelyest lassították a járványt, de ehhez az is hozzájárult, hogy az állampolgárok inkább otthon maradnak.
Kérdésre válaszolva elmondta, becsléseik szerint 60-70%-al csökkent a közterületi és a közúti jelenlét a járvány ideje alatt.

