A járvány valódi hőseivel plakátolja ki Budapestet a fővárosi önkormányzat

2020. május 19., 13:38

Szerző:

Közterületeken és online kampányban mond köszönetet Budapest azoknak, akik munkájukkal a karantén alatt is fenntartották a város működését – írta közleményében a Fővárosi Önkormányzat. A Budapest hősei című kampány szereplői az egészségügyben, a közlekedésben, a szociális szférában és a közterület fenntartásában állnak helyt nap, mint nap.

Fotó: Budapest Városháza

„A hirdetéseken mások mellett háziorvos, busz- és villamosvezető, szociális gondozó és hulladékrakodó is szerepel. A kampány célja, hogy kifejezze a város háláját a hétköznapi hősök felé, egyben felhívja a budapesti közösség figyelmét ezekenek a szakmáknak a megbecsülésére” – tudaták.

A plakátok a Budapest Városháza Facebook-oldalon, és a BKK plakátfelületein, járművein láthatók, de egy kisfilm is készült róluk – írja az Index.

 

2024. május 7., 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

2024. május 7., 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

2024. május 7., 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.