Gyurcsány Ferenc koronavírusos

A pozitív teszt után Dobrev Klárát is letesztelték. 

2021. szeptember 4., 11:27

Szerző:

„Tegnap írtam nektek, hogy negatív lett a covid gyorstesztem. Azóta végeztünk egy újat, az sajnos már pozitív lett”  – közölte a DK elnöke szombati Facebook-posztjában. A politikus kiemelte, annak ellenére kapta el a koronavírust, hogy beoltották. Gyurcsány Ferenc tegnap is posztolt róla a közösségi oldalán, hogy aznap gyorstesztet végeztek rajta, de az akkor negatív lett. Az eredmény után a párt miniszterelnök-jelötjét, Dobrev Klárát is tesztelték. 

„Tehát igaz, úgy is meg lehet fertőződni, ha be vagytok oltva, ahogy az is igaz, hogy a súlyos tünetektől viszont megvéd az oltás, nekem is csak hőemelkedésem és kis fejfájásom van. Természetesen teszteltük Klárit is, a biztonság kedvéért a legmegbízhatóbb PCR-teszttel, neki szerencsére negatív lett, talán amiatt is, hogy ő nem csak be lett oltva, hanem korábban át is esett a betegségen. Tegnap teljesen elkülönítettük magunkat, szóval igen, most úgy skypeolunk és zoomolunk egymással, hogy mindannyian itthon vagyunk, ez új élmény. A következő napok országjárásának programjait sajnos le így kell mondanom, dehát így jár a politikus, ha végzi a dolgát és igyekszik minél több emberrel személyesen találkozni” – írta közösségi oldalán a politikus.

(Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke évértékelő beszédet tart 2021.02. 13-án. Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala)