Kormánybiztos: minek van?

Kedden Gál András Levente, korábban Selmeczi Gabriella, Nyitrai Zsolt, Ókovács Szilveszter, Baán László és Budai Gyula megbízatását szüntették meg, de nincs ok, miért ne rúgnák ki a maradékot is azonnal – olvasható a Republikon blogján.

2012. augusztus 1., 12:38

A szerző sorra veszi a megmaradt kormánybiztosokat:

"Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos: a filmalap szétverése, a Berlinben Ezüst Medvével jutalmazott Fliegauf Bence magyar kormány általi meghurcolása után kérdés, minek ez a poszt, miért ül ott Dobó Kata ex-férje. Oké, Pesten járt Bruce Willis, de az Európai Bizottság javaslatára épp újravizsgálják, hogy az állam miért és hogyan adott hatmilliárdos adókedvezményt az itt forgatott produkcióknak.

Fónagy János, a közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos: erről a posztról legkésőbb akkor illene felállni, amikor nyilvánosságra kerül az a videofelvétel, mely a MÁV-nál folyó korrupcióról, valamint arról a minisztériumi taktikáról szól, miszerint csak az IMF-tárgyalásokra várnak, hogy "a büdös, mocskos karvalytőkére" foghassák a tervezett vonalbezárásokat. Ilyenkor szokás lemondani - igen, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkári pozíciójáról is.

Fürjes Balázs, egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos: valljuk be, Budapesten nyomát se látni annak, hogy külön kormánybiztosa van a kiemelt beruházásoknak. Sőt, a külön főpolgármesternek is alig - pedig annak biztosan kiemelt jelentőséget kéne adni, hogy ne gyulladjon ki a metró, ne rohadjon le a busz, ne törjön tengelyt a kátyú, ne menjen csődbe a BKV. De ez csak egy ötlet.

Matolcsy György, magyar-orosz és magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos: muhaha."

A teljes bejegyzést elolvashatja a

Republikon blogon.

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.