Népszava: 40 kórházi csúcsvezetőt keres a kormány

Januártól átalakítanák az egészségügy rendszerét, írja a Népszava.

2020. november 3., 06:54

Szerző:

Januártól átalakul az egészségügyi törvény mellett maga a rendszer is, írja a Népszava. Ennek az új rendszernek a 40 csúcsvezetőjét keresi a kormány azzal a bizottsággal, amelybe meghívták Kincses Gyula MOK-elnököt is, de ő nem vállalta a feladatot, mondván, most fontosabb dolga is akad. Pintér Sándor belügyminiszter mellett tag még Oberfrank Ferenc, Bedros J Róbert miniszterelnöki megbízott, Szócska Miklós és Müller Cecília.  

Az új kórházigazgatók egyben területi egészségügyi ellátásért felelős vezetők lennének, a kórházak mellett a rendelőintézetek, alapellátók is hozzájuk tartoznának. Elképzelhető, hogy kormánytisztviselői státuszban lennének. Az egészségügyi dolgozókkal pedig már ők kötnék meg az új szerződéseket. Azokat, amelyek által a közalkalmazotti jogviszony helyett már egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgoznának. Ez átvezényelhetőséget biztosít, és a mellékállást is munkaadói engedélyhez köti. 

Azt nem tudni, mi lesz az eddigi kórházigazgatókkal.   

 

 

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.