Könyv a pesti Broadwayről
Terézváros, az Andrássy út, az úgynevezett zsidónegyed évek óta az érdeklődés középpontjában áll. Színházsor, Opera, Operett, Zeneakadémia, vigalmi negyed, szórakoztató zóna, világörökség, pesti vicc, kabaré… Ezt már több mint száz éve lefedi a kicsit felvágós Bródvéj név. Terézváros őslakosai, a kerület és a Bródvéj későbbi élvezői és elszenvedői kísérik végig az olvasót, ha éppen nem tűnnek el egy fejezetre Surányi j András: A pesti Broadway című könyvében, melyet a napokban mutatott be a szerző.
A kötet mögött - megszakításokkal - háromévnyi munka áll, ami egyrészt anyaggyűjtéssel, másrészt mindenféle, a könyv kiadásához szükséges anyagiak összegyűjtésével telt el, vagyis az anyag és az anyagiak maximálásával. A fotóillusztrációk nagyobbik része a szerző sajátja, az ezeken túl a kötetben található terjedelmes dokumentumanyag különféle gyűjteményeknek és múzeumok segítségének köszönhető. A szerző közreműködése itt sem elhanyagolható. A jogdíjak ellenértékét ugyanis többnyire úgy „termelte ki”, hogy lefényképezett az intézmények gyűjteménye számára aktuális dolgokat, így csereértékként meg tudta szerezni a dokumentumokat. Ezen kívül rengeteg gyűjtővel állt kapcsolatban, akik a képeslapoktól kezdve könyvekig, plakátokig ellátták a szükséges anyaggal. A filmes világgal kapcsolatos kordokumentumok terén pedig családi segítsége akadt, nővére, Vera bocsájtott a rendelkezésére számos fotót és fényképezhető tárgyat.
Ön azt állítja, hogy a könyv szubjektív, objektivitásnak álljanak ott a fényképek. Lényegében viszont a fotó sem objektív, hiszen a kamera mögött ott van a személyiség, jelesül a fotós szeme…
- Gépem nyilván a valóságot képezi le tényszerűen, a fotós csak a valóságot moderálja a saját világlátása szerint. A kész képet az olvasó persze visszakeresheti Terézvárosban a könyv ábrái alapján, akárki ott állhat a Nagymező utca 19. előtt, kezében a könyvvel: ugyanazt fogja látni, mint én, de lehet, hogy másképpen, lehet ,hogy ráncolni fogja a homlokát, lehet hogy hitetlenkedik..... A szubjektív-objektív jelző inkább arra céloz, hogy nem kendőzöm kritikus megjegyzéseimet, nem szépelegek, tehát személyes véleményt alkotok dolgokról az objektív leképezés eszközével. Ez egy hatékony eszköz: a hihetőség maximuma, hiszen fotó, de a véleményformálás nonpluszultrája, hiszen én fényképezek.
Halljunk egy-két kritikus megjegyzést!
Például: illik, hogy tessen mindenkinek rettenetesen Pekáry Imre 1847-48-ban épült bérháza a Kismező utca /ma Csányi u./ és a Király utca sarkán. Jelentős épület kétségtelen, sőt felette érdekesnek tartom én is. Még inkább, ha figyelembe vesszük, hogy 1847 körül, elkészülésekor, a környéken alig voltak épületek, viszont annál több kert. Ez a hatalmas neogótikus-romantikus épület kis, egyemeletes, leginkább klasszicista házak és kertek között épült - és kis rosszindulattal hatásvadásznak, bombasztikusnak is titulálhatnánk.
Mutatósnak?
Persze mutatós-bombasztikus, ami azt jelenti, hogy kicsit többet ígér, mint amit valójában rejt. Pekáry Imre rendőrkapitány stílustörténelmi ismereteit nem kívánom kétségbe vonni, de az a feltételezésem, hogy azt mondta Pollák Ágostnak anno dazumal, hogy "..majszterkém, csinájjon nekem ide valami olyant, amit Velencében láttam..." és lőn. De ez az attitűd amúgy is jellemző a Terézvárosban uralkodó stílusra, amelyet általában eklektikának mondanak, de szakszerűen historikus stílusnak neveznek; ám ezen vitatkozzanak művészettörténészek és a sznobok. Valami olyasmiről van szó, ami tulajdonképpen nincs: Magyarországon hiányzik a reneszánsz, alig maradt, ha volt is gótika, a román elemről nem beszélve. Terézváros, és főleg később az Andrássy úti építkezések egy zöldmezős beruházás volt, meghatározott, előre megfontolt történelmi hangulattal, melynek persze politikai üzenete is volt. Lett tehát reneszánsz helyett egy neoreneszánsz, klasszika helyett klasszicizmus, sőt neoklasszicizmus, a barokkból neobarokk és így tovább. A törökök és a Habsburgok miatt elvesztegetett időt és stílust reprodukálták ide Ybl Miklós és mester-kollégái. Építészetileg ez jellemzi a pesti Broadawayt is, ami a könyvem tanúsága szerint nem csupán a Nagymező utca, hanem egy egész negyedet lefedő fogalom. Érdekes itt a stíluskavalkád: nézzük az Art-Decoba hajló szecessziós Lajta-féle Új Színházat, tegyük mellé a franciás, párizsias, majolikás neoreneszánsz Mai Manó-házat, majd a mellette lévő mai Thália színházat… olyan építészeti egyveleget találunk, amelyben fellelhető a Magyarország történetében felhasznált összes építészeti elem és stílus, egészen a modernizmusig. Ez utóbbira példa a 37-38-ban épült Radnóti Színház, amely hordoz még Art-Deco elemeket, de már vasbeton vázra rakott modernista épület.
A könyv címlapján fonetikusan is szerepel így, hogy Bródvéj, miért?
A könyv címe Pesti Broadway, és a címlapon szerepel a fonetikus átírás is. Egyszerűen azért, mert ez a szó így ivódott be a magyar nyelvbe. Budapesten van Tripolisz és Csikágó, ezeket mind magyarosan, fonetikusan írjuk. Úgy gondoltam, ezt a módot kell alkalmazni a Broadwayre is. Megalkottam tehát a szabályt: ha elé tesszük jelzőként, hogy pesti, akkor az eredeti angol írásmódot kell alkalmazni. Ha viszont önmagában használom, akkor fonetikusan írom le, hiszen logikus, hogy a Nagymező utcáról és környékéről van szó.
Ha nem az épületeket, hanem a bennük, köröttük zajló életet nézzük, mennyire idézi a Bródvéj a Broadwayt? Én nem látom annyira bohéman nyüzsgőnek, hanem inkább újgazdagnak.
Aki nem gazdag, újabban egyáltalán nem nyüzsög, ez tény. De az eredeti Broadway-n sem. Külön boncolom a könyvben, hogy ma mit értünk mi tulajdonképpen Broadvaj alatt, és mennyire Broadway a taglalt matéria. A kezdeteket kutatva Somosi Károlynál kötünk ki, aki a fogalom húzóerejét felfedezte. Őt, az orfeumok világának úttörőjét és egyeduralkodóját tekintjük a foglom megteremtőjének. Hasonlít ez a fogalom Pekáry-ház bombasztikus mivoltára, a lényeg, hogy a miénk, megszoktuk és szeretjük... A dolog egyébként nem Bródvéjnek indult, Somossy is az akkori honi ízlésnek megfelelően egy pesti Montmartre-ot álmodott meg eredetileg. Jött viszont az aranyláz, a korlátlan lehetőségek országa, a pesti állom, Amerika... Simán eldőlt a nagy konkurenciaharc a franciás, a párizsias megjelenés, illetve az új sláger, Amerika között. Amerika bejött, Párizs egy időre háttérbe szorult, Somossy jól gondolta, hogy ez egy jó reklámfogás, egy jól kitalált brand és logó. Hogy kicsit mulatságos Broadwaynek titulálni ezt a 150 métert, amelyen mindössze öt színház található, holott az igazi Broadway talán 20 kilométer és a vigalmi-szórakoztató része is legalább 2-3 kilométer..? Lehet, de Amerika több mint százszor nagyobb Magyarországnál, és Budapest is vagy tízszer belefér New Yorkba. A matematika tehát stimmel. Ez az elnevezés inkább arra utal, hogy volt egy kor, a boldog békeidők, amikor csatlakozni szerettünk volna Európa és a világ fejlődő kultúrájához és ez minden valószínűség szerint sikerült is. Erről tanúskodik a könyvünk is.
