ÁSZ-vizsgálatot indít a Momentum Koncz Zsófia ellen, a Fidesz szerint nincs itt semmi furcsaság

2020. november 2., 21:23

Szerző:

Letette a parlamenti esküt Koncz Zsófia, aki ellen a Momentum számvevőszéki vizsgálatot kért – számolt be az RTL Híradó. A párt szerin Koncz csak a Facebookon többet költött, mint amennyit a törvény szerint összesen elkölthetett volna a kampányára a borsodi időközi választáson.

A törvényi határ 5 millió forint (inflációval számolva kb. 5,4 millió), addig csak a közösségi oldalán 5,6 millió forintot költött. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt mondta, a fenti összegbe még nem lett beleszámolva a többi költség, mint a plakátok, vagy az aktivisták napi díjazása, így az még magasabb lehet.

Az Állami Számvevőszék közölte, hogy a törvényben előírt határidőre elvégzik a vizsgálatot. Erre egy évük van. A  Fidesz szerint minden szabályt betartottak a kampányban.

(A hvg.hu nyomán)

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.