Kommunikációs stratégiák

A mind gyakrabban önmagával is ellentmondásba keveredő kétharmad nem tud mit kezdeni a lehetőséggel. A konkrétumokat tekintve kapkodás, következetlenség, szétbeszélés jellemzi a kívülről egységesnek tűnő konglomerátumot. Elég csak a Fidesz–KDNP példátlanul rövid idő alatti tetemes népszerűségvesztésére utalni. A közvélemény-kutatók egybehangzó mérései mutatják: valami történt a „táborban”. Mintha kiesett volna a karmesteri pálca Orbán Viktor kezéből! A pár hónap alatt majd egymillió szimpatizáns elvesztése komoly érvágást jelent a kormányoldalon.

Az okokat keresve – túl a népszerűtlen intézkedéseken – kézenfekvőek a kommunikáció hibái, illetve elégtelensége. A sajtó lenézése, az emberek kiskorúnak tekintése és a titkosítások már rövid távon is visszaütnek. (A pávatánc soha nem tartozott a kommunikáció elfogadott eszköztárába.) Márpedig ezekről szólt az elmúlt csaknem fél évtized! És az elbizakodottságról. A nem lakájmédiához tartozó orgánumok eminens és evidens szakmai küldetése: a fékek és ellensúlyok szerepének vállalása. A helyes és nemzetközileg is elfogadott közéleti PR sohasem tartozott a regnáló hatalom erősségei közé. (Rendre megmaradt a politikai lózungok szintjén.) Annál inkább szárnyalt az unortodoxia az élet minden területén, beleértve a sajtó tömegkommunikációs sajátosságainak egyoldalúsítását.

Ami hiba a társadalmi párbeszédben csak elkövethető, mindet el is követte a Fidesz–KDNP-koalíció: a demagóg, populista, kirekesztő megnyilvánulásaival, a semmitmondó üzenetek nagyszerűségét és tévedhetetlenségét hirdető ethoszával. A kormányzat pökhendi attitűdje egyenesen vetíti előre a negatív tendencia folytatását. A nemzetinek csúfolt konzultáció a hatalom és a választók között: kontrollálhatatlan látszatcselekvés! A kommunikációs stratégiák tévútra jutása lényegében átrendezi a pártpreferenciákat. Ezt a labdát képtelen leütni a demokratikus ellenzék, amely ahelyett hogy a kormányzati tehetetlenség oldalvizén keletkezett áramlat révén erősödne, továbbra is a csodát várja. (Építkeznek – mondják, miközben a civilek szinte menekülnek tőlük.)

Nyugodtan kimondható: a magyar politikai élet mély válságban van. Egy, csak a hatalma megtartására koncentráló parlamenti többség és kormányzat, valamint egy (?) identitászavarral küszködő, ám ugyancsak csendesen szemlélődő, atomjaira hullott ellenzék. A két oldal csupán egyben közös: mindegyik vagy hülyeséget beszél, vagy néma marad! Fogalmuk sincs arról, hogy a társadalom élő szövetében a kommunikáció milyen jelentőséggel bír?! Miközben a politika mediatizációja tele van kihasználatlan kommunikációs stratégiákkal.

Nagy Zoltán,
e-mail