Kocsis Máté teljesen átalakítja a rendszert
LÉLEK-programnak keresztelte el legújabb, a hajléktalanok rehabilitálásával foglalkozó projektjét Kocsis Máté, a Fidesz hajléktalanügyi biztosa. Józsefváros polgármestere láthatólag ezzel a programmal szeretne kikerülni abból a kommunikációs csapdahelyzetből, amibe az utóbbi hónapok civil ellenállása kergette. A LÉLEK-program ugyanis azzal a céllal jött létre, hogy a hajléktalanok újra emberibb életet élhessenek, fedéllel a fejük felett.
– Kocsis Mátét folyamatosan nyomás alatt tartjuk, ami őt rendkívüli mértékben zavarja - mondta a 168 óra online-nak Udvarhelyi Tessza, a Város Mindenkié aktivistája, még a
legutóbbi demonstráció alkalmával. - Emiatt kénytelen folyamatosan a kérdéssel foglalkozni.Kocsis Máté sajtótájékoztatóján testközelből figyelhettük meg a jelenséget, ahogy a Fidesz hajléktalanügyi biztosa kénytelen a kérdéssel foglalkozni és megpróbálja a róla kialakult képet legalább árnyalni. A sajtótájékoztatót Józsefváros szívében, a Koszorú utcában tartotta a politikus, megtámogatva Soltész Miklóssal, aki az Orbán-kormány szociális ügyekért felelős államtitkárával és Miletics Marcellel, a Baptista szeretetszolgálat szociális igazgatójával. A földszintes házban, mely korábban fogorvosi labor volt, most egy hajléktalanok számára kialakított otthont adtak át, ahol 14 - később, kibővítve 34 - fedél nélküli, józsefvárosit nevelnek át és dolgoztatnak, a LÉLEK-program keretén belül. Erre az önkormányzat 150 millió forintot kap a szociális államtitkárságtól. – Ez nem hajléktalan-szálló, ez valami egészen más történet - mondta Miletics Marcell.
A polgármester újabb akciója egészen új megvilágításba helyezi eddigi tevékenységét, bár az ötlet nem újszerű. A sajtótájékoztatón olyan programot vázolt fel, amely - összekapcsolva az eddigi javaslataival - egyfajta "rendes ember-gyárat" hoz létre, ugyanakkor megtisztítja az utcákat - ahogy a szociális államtitkár is fogalmazott - a polgárokat zavaró hajléktalanoktól. Ez a LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelki segítségnyújtási és Egzisztenciateremtési Közösségi)- program, amelyet - mint azt többször hangsúlyozta - szeptember 26-a óta próbál bemutatni a közvélemények. A program célja az, hogy a szociális szakemberek visszavezessék a hajléktalanokat a társadalomba, az önkormányzat munkát adjon nekik, és olyan szolgáltatásokat is kapjanak, amilyeneket eddig nem. A józsefvárosi önkormányzat saját lakásvagyonát ajánlja fel a kerületieknek - hangsúlyozta Kocsis Máté. – Azt vállaljuk, hogy a saját közösségünk elesettjeinek minden lehetőséget megadunk - mondta a fideszes polgármester a lehető legkomolyabban és többször hangsúlyozva.
Az Országgyűlés kedden fogadta el azt a módosító javaslatot, amely az önkormányzatok feladatai közé emeli a településen belül hajléktalanná vált emberek ellátását. A cél, hogy ne vonja ki egyetlen település sem magát az alól, hogy kötelessége saját elesetteit segíteni - fogalmazott Kocsis Máté.
A közterületesek és rendőrök tehát megtisztítják az utcákat a hajléktalanoktól, akik választhatnak a LÉLEK-program és a börtön között. Ez a dologházak elve: vagy rendes ember lesz a hajléktalanból, vagy mehet a büntetés-végrehajtásba. Erről ugyan csak elejtett kifejezésekből következtethettünk, de a koncepció világos, már a XV. századi Angliában is alkalmazták - aztán humanitárius okokból elvetették. Magyarországról a XIX.században veszett ki ez a módszer. A fideszes államtitkár például úgy fogalmazott: sokaknak azért esik szét az élete, mert "nem készítette fel őket a társadalom" és "helyre kell tenni a kérdést".
– Az látszik, hogy az elmúlt húsz évben kialakult hajléktalan-politika, finoman szólva, kívánni valókat hagy maga után. Ezért a rendszer teljes átalakítására kell törekednünk - mondta Kocsis Máté. – Nem tartjuk most humánus megoldásnak, ami most történik - tette hozzá. Kocsis Máté szerint a mostani rendszer konzerválja a hajléktalanok helyzetét, ráadásul a rendszerváltás óta az otthontalanok száma tízezerre növekedett. – Attól, hogy egyszer megetetjük a hajléktalant, attól még hajléktalan marad. Ez csak felületi kezelés. A cél az, és az európai trendek is ezt követik, hogy a hajléktalanságból való kivezető utakat találjuk meg. Hozzátette: az állam komoly összegeket költ ezeknek az embereknek az ellátására, de szerinte ezt a pénzt hatékonyabban is el lehet költeni.
Mindezekkel ellentétben a polgármester bevallotta: nincs szociális végzettsége és az önkormányzat sincs teljesen felkészülve ilyen "speciális területek" kezelésére.
– Régóta várunk erre a programra, hogy a szociális munka teljes tárházát felsorakoztassuk a hajléktalan emberek mellé, és ebben a programban ez valósággá válik - tette hozzá Miletics Marcell, a Baptista szeretetszolgálat szociális igazgatója. – E mellé a szakmai munka mellé, ami itt folyik, teljes vállszélességgel oda tudunk állni, mert azt gondoljuk, hogy a hajléktalanok ebből a méltatlan helyzetből itt valóban kiutat találhatnak - erősítette meg a Szeretetszolgálat szociális vezetője az eddig elhangzottakat.
Jövőre mindent átalakítanak
Kocsis Máté az átmeneti otthon átadásán elmondta: a jövő évi ágazati törvényekben új hajléktalanellátási rendszert fektetnek le, amely - mint sokszor hangsúlyozta - európai példákat vesz alapul és biztosítja az emberségesebb ellátást az otthontalanok számára. Ez szerinte megszünteti az utcákon lévő "áldatlan állapotokat" és - ezt is többször hangsúlyozta - emberségesebb megoldás az eddigieknél. A hajléktalanügyi biztos terve szerint minden önkormányzat köteles lesz gondoskodni a saját elesettjeiről és beindítani a saját LÉLEK-programját, ahol a hajléktalanokkal szociális szakemberek foglalkoznak, markos biztonságiak rendesen vigyáznak értékeikre és épségükre, illetve testileg-lelkileg felkészítik őket a munkába állásra - a "normális életre". A polgármester azt kívánta a programban részt vevő hajléktalanoknak, hogy minél előbb kikerüljenek ebből az átmeneti otthonból, mert ez azt jelenti, hogy annál gyorsabban képesek visszailleszkedni a "hétköznapi életbe".
Soltész Miklós beszédéből szintén kiderült: a Fidesz-kormány jövőre teljesen átalakítja a hajléktalan-ellátás rendszerét, ezek szerint a családjogi törvényt, a munka törvénykönyvét és a segélyezés rendszerét is a munkába való visszajutásnak rendelik alá. Hangsúlyozta: a támogatások jövőre sem csökkennek, nyolc és félmilliárd forint áll rendelkezésre ezen a területen.
Arról nem esett szó, mi lesz azokkal, akik nem akarnak - vagy egészségi állapotuk miatt már nem tudnak - részt venni a programban, vagy azokkal, akik kiesnek belőle. A sajtótájékoztatón kikerülték azt a kérdést is, hogy jut-e majd elég energia, pénz és szakember a hajléktalanügyi biztos által említett tízezer otthontalanra - valószínűleg nem. – Én már tudok is egy párat, aki itt van és nem fogja bírni. Hamar ki fog innen kerülni - morogta az egyik bentlakó a sajtótájékoztató alatt.
A sajtóra és a régi rendszerre hivatkozott
Kocsis Máté és a szociális államtitkár a "régi" szociális ellátórendszert és a médiát tette felelőssé azért, mert ilyen kép alakult ki az új koncepciójával és vele kapcsolatban. - Nyilvánvalóan a kialakult rendszer szereplői érdeksérelmet szenvednek el. Nem történhet máshogy a változás, csak úgy, hogy viták alakulnak ki. Meggyőződésem - és államtitkár úr nekem ebben igazat is adott -, hogy jó, amit csinálunk és igazunk is van.
– Azok a támadások, amelyek jogtalanul és érdemtelenül érték polgármester urat, hosszú távon vissza fognak szorulni - vizionálta Soltész Miklós. – Egy idő után mindenki be fogja ismerni, hogy a változtatás jogos és szükségszerű volt - üzent az államtitkár a kritikáknak. Még talán Bús Balázs KDNP-s politikusnak is, aki a kerületi szociális munka napján elítélte a
hajléktalanok vegzálását.Hogy mindenki belássa, mennyire igazuk is van, a polgármester a sajtótájékoztatóra legalább három sajtóst hozott el, többször sürgette az új otthon anekdotázó igazgatóját, hogy fejezze már be a beszédet és a tévé készítsen minél több vágóképet. Az igazgató mondatai után a sajtót beterelték a házba, ahol néhány köztévés buzgón lefilmezte a kávéfőző gépet a konyhában. Az egyik sajtós közben többször megkérdezte a közelben lévő újságíróktól (tudósítónktól is): De ugye ez a program jó?
– Szeptember 26-án, a népszavazás másnapján tartottam egy sajtótájékoztatót. Itt három dolgot mondtam el: a közterületeken ami eddig volt, nem mehet tovább. A szabálysértési törvény nem oldja meg a hajléktalanok helyzetét, az a közterületek helyzetét oldja meg. Szeptember 26-án ismertettem a LÉLEK-programot is, csak a kutya nem beszélt róla. A civilekkel is leültem beszélgetni, de nem járultak hozzá, hogy a tárgyalásról felvételt készítsünk. Ezek után pedig hamis sajtóközleményeket adtak ki - állította a polgármester a 168 Óra online-nak.