Kivonul az ellenzék a holnapi szavazásokról, a Jobbik marad

Kedden szavaz az Országgyűlés a Fidesz melegeket is megbélyegző pedofiltörvényéről.

2021. június 14., 19:00

Szerző:

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd bojkottálja az Országgyűlésben a keddi szavazásokat – jelentették be az ellenzéki pártok.

Mint írják, „a Fidesz az Országgyűlés keddi ülésnapján olyan törvényeket akar megszavazni, amelyek egyáltalán nem szolgálják hazánk és a magyar emberek érdekeit, ellenben gyűlöletet szítanak, semmibe vesznek és megbélyegeznek, ezért az LMP, az MSZP és a Párbeszéd frakciói bojkottálják a kedden tartandó szavazásokat, képviselőik azokon nem fognak részt venni.”

Kedden szavaz az Országgyűlés az önkormányzati bérlakások eladásáról, a Fudan egyetemről, illetve a melegeket megbélyegző pedofiltörvényről. 

A pártok azt írják, képviselőik „a távolmaradásukkal fognak tiltakozni az ellen, hogy a Fidesz még jobban eladósítsa Magyarországot, a haverjai érdekében kirabolja az önkormányzatokat, és a gyűlöletpolitikájával tovább erősítse a kirekesztést és megbélyegzést."

„Nem veszünk részt a Fidesz által gyűlöletkeltésre használt törvényjavaslatok miatt a keddi parlamenti szavazáson!” – írta korábban Facebook-posztjában a Demokratikus Koalíció.

Korábban a Jobbik bejelentette, hogy a kifogásolható passzusokkal együtt is, egyedüli ellenzéki pártként megszavazza a kormánypártok módosítását.
 
 
 

Nagyszabású vasútfejlesztésre tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fejlesztés Salgótarjánt érinti, a városon áthaladó 81-es vasúti fővonalon a MÁV kialakítana egy városi vasútvonalat, ami a helyi közlekedést segítené.

Az Európai Unió Tanácsa tovább erősíti a nemdohányzók védelmét, elfogadva a dohányfüst- és aeroszolmentes környezetről szóló ajánlásokat. A dohányzás visszaszorítását szigorúbb szabályozók bevezetésével kívánják szavatolni.