Megint kitiltottak egy indexes újságírót a Parlamentből, mert állítólag lökdösött és inzultált egy államtitkárt
Idén már nem mehet be a Parlamentbe az Index újságírója, ugyanis Fábián Tamást az év végéig kitiltották egy folyosói interjú miatt – írta a hvg.hu.
Az újságíró Varga Judit igazságügyminiszter-jelölt bizottsági meghallgatása után kérdezte egy rövid interjú erejéig Völner Pál államtitkárt. Vargát is kérdezte, ő nem válaszolt, Völner néhány mondatos interjút is adott a lapnak.

Az Országgyűlés Hivatal azonban az interjú után arról tájékoztatta az Indexet, hogy újságírójuk testi kontaktust is alkalmazva, folyamatosan lökdösődve akart interjút készíteni az Országház felsőházának folyosóján.
Az Index szerint munkatársuk nem lökdösődött, nem inzultált, erőszakos sem volt: a politikusok mellett sétált, a telefonját tartotta Völner elé, hogy jó minőségben rögzítse az elhangzottakat. Völner többször arrébb lökte a kolléga kezét, majd összekülönböztek azon, hogy ki lökdös kit – írták.